A polgári kormány tartalmában és minőségében megreformálta a közigazgatási rendszert, az államigazgatásban és a kormányzati működésben az ügyfélközpontúság és a közcélok szolgálata valósul meg – jelentette ki Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár (képünkön) szombaton.
A Miniszterelnökség államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar szakirányú továbbképzési szakok oklevélátadó ünnepségén felidézte: a 2010-es országgyűlési választást megelőzően az ország működését és különösen a közigazgatást több negatívum és hiányosság jellemezte, túlburjánzott, bonyolult szervezettel működött, nem volt áttekinthető a szabályozás és felelősségrendszere, adminisztrációs terhek sokasága nehezítette az emberek életét.
A polgári kormány felismerte a közigazgatás megreformálásának szükségességét, és az ország versenyképességének növelése érdekében döntött a közteherviselés kiszélesítéséről, a közigazgatás szervezetrendszerének jelentős méretű átalakításáról – mondta a szakpolitikus. Elmondása szerint a járási, kerületi kormányhivatalok kiépítésével, megerősítésével, a hatósági feladatok és hatáskörök racionalizálásával az ügyintézést az állampolgárokhoz a lehető legközelebb kívánták telepíteni, a járási, kerületi hivatalba. Az így kialakított államigazgatási struktúra költséghatékonyabb, könnyebben elérhető, magasabb szintű szolgáltatást nyújt.
Az államtitkár szólt arról is, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozása és az, hogy az egyetem által biztosított egységes keretrendszerben valósulhat meg a közszolgálatban dolgozni kívánók képzése, kulcsmomentum volt a közigazgatás megújításában.
Azt kérte az oklevelüket átvevőktől, úgy dolgozzanak, hogy az emberek az ügyfélpultot ne elválasztó, hanem összekötő elemnek érezzék.