A Magyar Gárda tagjai és szimpatizánsai azért gyűlnek össze szombaton a párt rendezvénye előtt, hogy visszavegyék Vona Gábor pártelnöktől a gárdamellényét.
A tüntetésre „Lemossuk a gyalázatot” mottóval toborzóplakát is készült, amelynek tanúsága szerint a Magyar Gárda elhatárolódik a Vona Gábor vezette Jobbiktól, és a becsület napján visszaveszik tőle gárdistamellényét.

Több mint kétszáz radikális tüntethet a párt irányvonala ellen az évadnyitó rendezvényen
Ismert: a Magyar Gárda egyik volt vezetője nyílt levélben fordult Vona Gáborhoz, amelyben figyelmeztette a pártelnököt, hogy január végén a gárdisták megkísérlik majd visszavenni tőle a szervezet mellényét. „Az eltelt évek elméd gyöngüléséhez vezettek…, méltatlanná váltál a gárdistamellény viselésére, lehet a Parlamentből kihurcolkodni” – többek között ez szerepel Silip Norbert levelében.
– Igaz, hogy 2010-ben még a parlamenti eskütételen is abban a mellényben jelent meg a pártelnök, az utóbbi időszakban már nem hordja, inkább szabadulna tőle – mondta csütörtökön a Magyar Időknek a volt gárdista.
Közben a nyíregyházi közgyűlés csütörtöki ülésén hivatalossá vált, hogy Bakó József, a Jobbik volt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke Vona Gábor új irányvonala miatt kilépett a pártból, és független önkormányzati képviselőként folytatja munkáját. Lemondásával megszűnt a Jobbik nyíregyházi frakciója is, és úgy tudjuk, a Jobbik Bakó kilépésével több bizottsági és felügyelőbizottsági helyét is elveszítheti.
Noha már egy teljes hónap eltelt azóta, hogy a Jobbik elnöke Köves Slomónak, az egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbijának írt levelet hanuka alkalmából, még mindig nem csitulnak az indulatok.
A csütörtökön megjelent Magyar Narancsban a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke bírálta Köves Slomót, aki Heisler András szerint a kormány udvari zsidója, mivel hetek óta „mást sem csinál, csak válaszol Vona Gábor Jobbik-elnök pársoros hanukaüdvözletére”.
Felrója az EMIH vezető rabbijának, hogy nyilatkozataival nekimegy annak a liberális értelmiségi körnek, amelynek tagjait egyébként gyakran hívja rendezvényeire. Ezzel Heisler szerint „kétségbe vonja antifasiszta meggyőződésük őszinteségét, és a baloldali pártoknak osztogat tanácsokat egy ma inkább csak spekulációként létező – Jobbikkal kötendő – szövetséggel kapcsolatban”. Heisler írásában védelmébe veszi a Jobbikot, mondván: „a Mazsihisz Köves azon állításával, hogy egy párt nem változtathatja meg identitását, nem ért egyet”.
A Mazsihisz vezetője egyébként egy korábbi, A Jobbik hanukája, avagy hová álljanak a zsidók címmel rendezett nyilvános kerekasztal-beszélgetésen Vona Gábor üdvözlete kapcsán közölte: egy ünnepi jó kívánság önmagában kevés – főleg ha mögötte politikai szándékot sejt az ember –, de annyi pozitív hozadéka mégis van az ügynek, hogy most úgy tűnik: a politikai antiszemitizmus már nem kifizetődő Magyarországon, és ezt a Jobbik vezetése is belátta.