A Jobbik kémkedéssel és költségvetési csalással gyanúsított európai parlamenti (EP-) képviselője Magyarországon, családja körében tölti a nyári szünetet. A pilisszentkeresztiek csak Gertrúd-kúriaként vagy Hoffmann-házként ismerik azt a százmilliós villát, amihez három éve jutott hozzá a politikus. Úgy tudjuk, orosz feleségén kívül anyósa is a villában él, a feleség használt ruhákkal és tárgyakkal kereskedik, ám a nyári időszakban nem csak ezért élénk a forgalom arrafelé. Állítólag egymásnak adják a kilincset Kovács Béla és neje külföldi barátai, ismerősei.
Mindenesetre a hazai nyaralás alatt Kovács Béla nem nagyon foglalkozhat az ellene folyó büntetőeljárással, hiszen – mint megtudtuk – még mindig nem igazolta hitelt érdemlően, hivatalos irattal, hogy a június 23-ra tervezett folytatólagos gyanúsítotti kihallgatásáról miért maradt távol.
Emlékezetes, hogy ügyvédje szerint azokban a napokban Abháziában kagylóba léphetett és vérmérgezést kapott, a jogász szerint ezért nem jelent meg Budapesten a kihallgatásán. Mindenesetre a július 19-i újabb kihallgatásán már ott volt a Jobbik politikusa, és egy francia nyelvű brüsszeli orvosi igazolást csatolt be, ám az nem június 23-ról, hanem későbbi napról szól. Az orvosi igazolást a főügyészség megvizsgálta, és a dokumentum valódinak bizonyult, de a kihallgatásról történt távolmaradását továbbra sem igazolta az EP-képviselő.
Mindenesetre az igazolás nem meghatározó a nyomozás szempontjából, így arról nem kíván beszélni a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). Simon Richárd, a szervezet szóvivője lapunk érdeklődésére közölte: a nyomozás határideje szeptember 20., és addig nem terveznek meghatározó nyomozati cselekményt, ám a vizsgálat időtartamát várhatóan meghosszabbítják.

A politikust kémkedésért és költségvetési csalásért marasztalhatják el
Július 19-én a kémkedési ügyében hallgatta ki folytatólagosan a nyomozó ügyészség Kovács Bélát, és akkor gyanúsították meg jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, valamint hamis magánokirat felhasználásával – ezáltal egyesítve a két büntetőeljárást. A KNYF kiemelten vizsgálja és elemzi Kovács Bélának a védekezés során elhangzott állításait.
Emlékezetes: Kovács Béla kémgyanús orosz kapcsolataira a francia, a német és a lengyel titkosszolgálatok hívták fel az Alkotmányvédelmi Hivatal figyelmét 2014 elején. A polgári elhárítás az év áprilisában tett feljelentést kémkedés alapos gyanúja miatt, Kovács mentelmi jogát azonban csak másfél év után függesztette fel az EP, akkor is azzal a kikötéssel, hogy kényszerintézkedést nem lehet alkalmazni vele szemben.
A költségvetési csalás miatt az unió csalás elleni hivatala, az OLAF tett feljelentést tavaly nyáron. Ez utóbbi ügyben a gyanú szerint a jobbikos politikus 2012-ben és 2013-ban négy emberrel fiktív gyakornoki szerződést kötött négy, illetve hat hónapos időtartamra. Ezért több mint 28 ezer eurót, vagyis nyolc és fél millió forintot meghaladó összeget vett fel az Európai Parlamenttől. Az ügyészség szerint a gyakornokok gyakorlatilag nem léteztek, érdemi munkavégzés nem történt, ezek fiktív szerződések voltak. Az eljárásban az álgyakornokokat költségvetési csalással gyanúsították meg.
A Jobbik EP-képviselője a kihallgatások során a kémkedés és a csalás elkövetését is tagadta.