– A DK önálló listával indul a 2019-es európai parlamenti választáson – közölte a Magyar Idők érdeklődésére Gréczy Zsolt. A párt országgyűlési képviselője döntésüket azzal magyarázta, hogy az április voksolással szemben az EP-választáson egyéni jelöltekre nem, csupán pártlistákra lehet szavazni, külön indulva pedig több mandátum szerezhető, mint egy közös listán.
Gréczy szerint a tisztán listás választás ráadásul egyértelmű képet ad majd arról, hogy melyik pártnak milyen a támogatottsága. Ennek ellenére a DK-s politikus meglehetősen óvatosan fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy milyen eredményre számítanak.

Gyurcsány Ferencék önállóan mérettetik meg magukat az uniós választáson
Fotó: Bach Máté
Gréczy szavai szerint minimum annyi mandátumot akarnak szerezni, mint a legutóbbi EP-választáson, ami a DK esetében két képviselőt jelentett, Molnár Csaba és Niedermüller Péter személyében.
Az tehát már biztos, hogy nem lesz közös baloldal lista, azt viszont továbbra sem tudni, hogy az MSZP a Párbeszéddel szövetségben vág-e neki a megméretésnek. A kérdés elsősorban a szocialisták között okoz komoly feszültséget, akik a Párbeszéddel közösen indultak az áprilisi országgyűlési választáson Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségével.
A szövetségből azonban látványosan csak a Párbeszéd profitált. Karácsony egyszázalékos támogatottságú pártja az MSZP-vel állított közös lista nélkül ugyanis be sem jutott volna a parlamentbe, így viszont a korábbi egyről háromra növelte képviselői számát, míg a szocialisták csupán tizenhat mandátumot szereztek, noha az előző ciklusban 28 képviselőjük volt az Országgyűlésben.
Sőt, a Párbeszéd önálló frakciót is alakíthatott úgy, hogy az MSZP „kölcsönadta” neki egyik saját képviselőjét, Burány Sándort – a képviselőcsoportba továbbá a független Mellár Tamás ült még be.
Mindezek ellenére az MSZP júniusban, minimális többséggel megválasztott elnöke, Tóth Bertalan rendre amellett foglal állást, hogy pártjának a Párbeszéddel közösen kellene nekivágnia az EP-választásnak.
Sőt egy a sajtónak kiszivárogtatott levél szerint Tóth arra tett javaslatot a párt választmányának, hogy a közös MSZP–Párbeszéd-listát Karácsony Gergely vezesse, és mögötte sorakozzanak a szocialista politikusok, Ujhelyi István, Szanyi Tibor, Harangozó Gábor és Gurmai Zita.
A levélben nem mellesleg Tóth Bertalan arra is javaslatot tett, hogy azokon a településeken, ahol az MSZP-nek van saját irodája, de a helyi taglétszám nem éri el a harmincat, ott értékesítsék az ingatlanokat.
De ugyancsak eladósorba kerülne a Villányi úton lévő konferencia-központ is, amiről a pártelnök váltig állította, hogy esze ágában sincs megválni tőle, sőt azt tenné meg a párt központjának. Tóth Bertalan állítása szerint a levélre odahamisították a nevét, ezért az MSZP büntetőfeljelentést tett.