– Olyan időket élünk, amikor megváltozik, átalakul a világ. A történelem és a kritikus időszakok győztesei azok, akiknek vannak hagyományaik, van történelmük, kultúrájuk, és mi azok közé tartozunk, akik mindezekkel rendelkeznek – mondta Kásler Miklós tegnap a budapesti Vigadóban, ahol egészségügyi és oktatási díjakat adtak át.
Az emberi erőforrások minisztere hozzátette, hogy az elmúlt néhány ezer évben azok tudtak túlélni és tudták a jövőjüket biztosítani, akiknek voltak tradícióik, zavartalan volt az önazonosság-tudatuk, ezzel élni és erre építkezni tudtak.
Ismertetése szerint az európai identitást a görög kultúra, a római jogalkotás és a hit, a zsidó-keresztény eszmeiség határozza meg, és a szolidaritásból, az emberségből, az egymás segítéséből fejlődött ki a középkor kultúrája, és lehetett átmenteni a germán törzsek népvándorlási hullámain az európai kultúra gyökereit. A miniszter hangsúlyozta, hogy az európai kultúrkör egyik szép hajtása a magyar kultúra, amely ötvöződve a belső-ázsiai kultúrkörrel olyan hagyományokat teremtett, mint a megértés, a tolerancia, a menekülők és a rászorulók segítése.

A miniszter oktatási és egészségügyi díjakat adott át
Fotó: Teknős Miklós
Kásler Miklós Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóról is szólt, a „szegények orvosáról”, aki vagyonát, címét, befolyását és tudását az elesettek gyógyítására használta az első világháborúban. Felidézte Semmelweis Ignác alakját is, aki olyan értékeket mutatott fel, amely a magyar és az európai kultúra esszenciája volt, a mindenekfeletti küzdelmet az emberi életekért.
– A most kitüntetettek életükkel, tudásukkal példát mutatva járultak hozzá a magyar örökséghez – jelentette ki a miniszter, majd átadta a Vigadóban rendezett ünnepségen az egészségügyi és az oktatói munkát elismerő díjakat Horváth Ildikó egészségügyért és Bódis József oktatásért felelős államtitkárral közösen. Az egészségügy területén ketten Semmelweis Ignác-díjban, tizenegyen Batthyány-Strattmann László-díjban, tizenhárman Pro Sanitate díjban részesültek, tizenkilencen miniszteri elismerő oklevelet vehettek át. Az oktatás területén Trefort Ágoston-díjban tízen, Kármán Tódor-díjban ketten részesültek.