Több frakciótagnak is inog a tagsága a Jobbikban belső vívódásuk miatt – tudta meg a Magyar Idők Volner Jánostól, a Jobbik felfüggesztett alelnökétől.
A képviselő kizárásáról a múlt pénteki frakcióülésen döntöttek: négyen a kizárása ellen szavaztak, hárman pedig tartózkodtak. Annyi biztosra vehető, hogy az érintett mellett Apáti István és Fülöp Erik Volner maradását támogatta, hiszen a két politikus az alelnök kizárásához kötötte saját maradását is. Azóta egyébként Fülöp Erik, Tiszavasvári volt polgármestere a párttagságát is megszüntette.

Mióta Sneider Tamás vezeti a pártot, a tagság létszáma jelentősen megcsappant
Fotó: Havran Zoltán
Arra vonatkozóan, hogy kik lehettek azok, akik valamilyen okból tartózkodtak (ez jelentheti érvénytelen szavazat leadását is), Volner János úgy fogalmazott: pontosan tudja, kik ők, de neveket nem akar elárulni. Azt azonban leszögezte, ezek a személyek nem feltétlenül maradnak vagy maradhatnak sokáig a frakcióban.
Volnert egyébként a pártvezetés nem értesítette tagságának felfüggesztéséről. Lapunknak arról beszélt, hogy jobbikos e-mail-címét a pénteki frakcióülés után már nem tudta használni.
– Szabó Gábor pártigazgató akkor azt mondta, a Jobbikot ért hekkertámadás miatt pár e-mail-fiókot felfüggesztettek, biztonsági okokból. Egy nap elteltével ismét használható volt a levelezőrendszerem, azonban egy óra elteltével ismét elérhetetlenné vált.
Akkor tudtam meg, hogy a tagságom felfüggesztése miatt nem használhatom a párt levelezőrendszerét – mondta Volner János, aki hozzátette, hogy ez eddig nem volt bevett gyakorlat a Jobbiknál, a Toroczkai László ellen indított etikai és fegyelmi vizsgálat ideje alatt sem a volt alelnök tagságát, sem e-mail-fiók használatát nem függesztette fel a vezetőség.
Az alelnök úgy véli, hogy a pártvezetés így próbál terhelő bizonyítékot találni ellene, ezzel viszont szerinte hiába próbálkoznak.
Jakab Péter, a Jobbik szóvivője hétfő este az ATV-ben úgy fogalmazott: nem lát más utat, mint Volner kizárását a pártból. Mirkóczki Ádám, a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke tegnap annyit mondott, hogy „Volner János megérkezett a NER-be és hazudik”.