Összesen 91 595 olyan esetet tart nyilván a Felsőoktatási Információs Rendszer, amikor a hallgató sikeres záróvizsgát tett, de oklevelét nyelvvizsga hiányában még nem kapta meg – közölte az Oktatási Hivatal.
A diplomamentő program eddig 6363 főnek segített a diplomaszerzésben, a következő projekt keretében pedig remélhetőleg további 1300-zan élhetnek majd a lehetőséggel. A Magyar Közlönyben tavaly közzétett kormányhatározat szerint 2018-ban 2,788 milliárd, 2019-ben 3,066 milliárd, 2020-ban pedig 3,372 milliárd forintot fordít a kormány a fiatalok első sikeres nyelvvizsgájának ingyenessé tételére. Ez már csak azért is nagy jelentőségű, mert 2020-ban a felsőoktatásban már nem kimeneti (diplomaszerzési), hanem bemeneti, azaz felvételi előírás lesz a nyelvvizsga vagy az emelt szintű érettségi.

A szakember úgy látja, a beszédközpontú oktatást kellene előnyben részesíteni
Fotó: Katona Vanda
Kiszely Zoltán, a BME nyelvvizsgaközpont vezetője lapunknak elmondta: sokszor az áll a gyenge nyelvtudás mögött, hogy inkább nyelvtan-, mint beszédközpontú nyelvtanítással találkozni a közoktatásban.
– Azokat a hiányosságokat, amiket összeszednek a középiskolában a diákok, csak óriási nehézségekkel tudják önerőből pótolni az érettségi után – hangsúlyozta Kiszely Zoltán. Arról is beszélt: gyerekeinél is azt tapasztalta, hogy alig beszélnek idegen nyelven a tanórán a középiskolában, inkább fordítanak és nyelvtant tanulnak. Hozzátette: az egyetemi évek alatt ráadásul jellemző, hogy a diákok a nyelvtanulást szokták a legkönnyebben elodázni, például arra hivatkozva, hogy sokkal fontosabb a következő szigorlatra készülniük.
– Olyan szituáció is elképzelhető, hogy sokan már elkezdtek dolgozni a szakmájukban a diplomájuk átvétele nélkül is, és kevesebb az idejük, illetve a motivációjuk a nyelvvizsga megszerzésére – emelte ki a szakértő.
Elmondása szerint nemcsak a tanítással, hanem a tanulással is baj lehet. – Az idegennyelv-tudást folyamatosan szinten kell tartani, kitartónak kell lenni, nem szabad lemaradni, másként kell tanulni, mint mondjuk a biológiát. Vagyis arról van szó, hogy a diákokat meg kell tanítani tanulni, és azon belül is végig kellene gondolniuk, mennyiben kell másként hozzáállni az idegennyelv-tanuláshoz, mint a többi tantárgyhoz – fogalmazott a BME nyelvvizsgaközpont vezetője.