Fenyő János a kilencvenes évek közepén többfrontos háborút folytatott a médiáért. Gyárfás Tamással a Nap TV-ért, illetve a postabankos Princz Gáborral a médiabővítéséhez kért bankkölcsön megtagadása miatt állt hadban, Portik Tamást pedig azzal haragította magára, hogy előbb támogatta az olajos vállalkozó médiaterjeszkedését, majd elállt az üzlettől.
Az idén áprilisban a Fenyő-gyilkosság felbujtójaként meggyanúsított Gyárfás Tamás 1996-ra tudta véglegesen megszerezni a Nap TV-t, ami bár önálló csatornával nem rendelkezett, de az első kereskedelmi televízióként a köztévé reggeli adásában jelentkező Nap-kelte című műsorával politikacsináló és -alakító lehetett. Az üzletileg Los Angelesben szocializálódott Fenyő Jánosnak napilapja, hetilapjai, havilapja volt, a teljes médiaportfólióhoz azonban hiányzott a televízió, ezért szemet vetett a Nap TV-re.
Ebből fakadt kibékíthetetlen ellenségeskedése Gyárfással. Fenyő már-már megszerezte a televíziót, ám végül Gyárfás győzedelmeskedett. Pedig lapunknak Fenyő, valamint Princz Gábor bankár, illetve Horn Gyula szocialista miniszterelnök köréből többen is arról beszéltek, hogy a Vico szinte korlátlan hatalmú ura a Nap TV megvételére ígéret szintjén még a Postabank hitelét is megszerezte, csakhogy a politika bugyraiban valami történt. Princz Gábort kerestük, de nem kíván a nyilvánosság elé állni; csak annyit üzent, őt tisztázta a nyomozás a Fenyő-ügyben.
Így a volt bankárt nem tudtuk szembesíteni azzal, hogy többek szerint akkoriban Horn Gyula nyomására állt el az adott szavától, és a bank mégsem adott kölcsönt Fenyő Jánosnak. A volt miniszterelnök döntése mögött az állhatott, hogy az MSZP–SZDSZ-kormányt addig támogató Fenyő ekkor már egy jobbközép választási párton gondolkodott.
Horn állítólag közölte is bizalmas munkatársaival, hogy „megszakítjuk a kapcsolatokat ezzel az emberrel”. Princz pedig személyesen közölte Fenyővel, hogy nincs pénz, mire a médiacár fegyvert fogva, őrjöngve zavarta ki a bankárt. Ezután a Népszavában új frontot nyitott, és a hamisított egymillió forintos Postabank-jegyek történetével Princz, Gyárfás kapcsán pedig a Nap TV Angol utcai építkezésével kapcsolatos áfacsalási ügy szerepelt rendszeresen a lap hasábjain.

A Vico-birodalom tulajdonosát 1998 februárjában lőtte agyon a gyilkosként elítélt Jozef Roháč
Fotós: MTI/Rózsahegyi Tibor
Horn annyiban is szereplője volt az összecsapásnak, hogy 1997-ben magához rendelte Fenyőt és Gyárfást, akik némi fejmosás után kezet fogtak. A kézfogást a nyilvánosság előtt az 1998 januárjában tartott sajtóbálon megismételték.
Fenyő János kapcsolatban állt Portik Tamással is. Ez abból derült ki, hogy egy védett tanú a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársainak jegyzőkönyvbe mondta: ott volt a Portik érdekeltségében lévő Művészinas étteremben, amikor az olajozás zászlóshajójának számított Energol egykori igazgatója kimondta Fenyő János halálos ítéletét.
A védett tanú szerint Portik médiabefolyást kívánt szerezni Fenyő segítségével, de amikor Fenyő megtudta, Gyárfás is benne van az üzletben, felrúgta a megállapodást. A tanú szerint, amikor Portik ezt megtudta, őrjöngeni kezdett, és kijelentette, hogy „hazavágja” Fenyőt, amire Gyárfás úgy reagált: „Tomikám, ezzel nekem is nagy szívességet tennél”, „különben is, megérdemli, hogy megdögöljön”.
Amikor Gyárfás áprilisban szabadult a bűnügyi őrizetből, azt állította: mindez nem igaz, és azt sem tudja, hol volt a Művészinas. Portikot
– akit idén márciusban azzal gyanúsítottak meg, hogy 1998. február 11-én megölette Jozef Roháčcsal Fenyő Jánost – 2011-ben a gyilkosság tanújaként akartak meghallgatni, ám ő megtagadta a vallomástételt, de a kihallgatáson kívül nyilatkozott, s ezt a nyomozók rögzítették.
A PestiSrácok a jegyzőkönyv alapján azt írta: Portik azért nem akart nyilatkozni, mert szerinte a volt médiavállalkozónak „százmilliárdokban mérhető vagyona van, így nagyon befolyásos ember”. A maffiózó emellett a „baloldal miniszterelnökeként” jellemezte az úszóelnököt, utalva Gyárfás korábbi kiváló MSZP-s kapcsolataira, valamint arra: a Nap-kelte csaknem két évtizeden keresztül a baloldali kormányok kiszolgálója volt.