Elképzelhetetlen a lex Heineken visszavonása – reagált az Atv.hu-nak Lázár János, aki ezzel cáfolta a Hvg.hu értesüléseit, amely szerint a kormánypártok csendben kihátrálnak az általa és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszter által benyújtott törvényjavaslat mögül, amely betiltaná az önkényuralmi jelképek – így a sör címkéjén látható vörös csillag – kereskedelmi célú használatát, felhasználóját pedig akár kétmilliárd forintra vagy letöltendő szabadságvesztésre is büntetné.
Indoklásuk szerint a törvényjavaslatra azért van szükség, mert ezeknek a jelképeknek a kereskedelmi terjesztése elfogadhatóvá teszi a diktatúrák szimbólumrendszerét, ezáltal pedig azok gyilkos és embertelen eszméit is. A miniszterelnökséget vezető miniszter parlamenti expozéjában úgy fogalmazott: a javaslat nemzeti érdeket is szolgál, hiszen a Heineken célja az erdélyi Igazi Csíki Sör kiszorítása a piacról, amit viszont nem hagyhat figyelmen kívül a kormány. A holland céggel való konfliktus kulturált rendezését szolgálhatta volna egy közös védjegy-megállapodás, ám a Heineken ezt nem vállalta – tette hozzá Lázár János.
A Hvg.hu állítása szerint a tervezetet a Fidesz-frakció jogászai védhetetlennek tartják, ám Semjén Zsolt leszögezte, a javaslatuk erkölcsileg, politikailag és jogilag is helyes és védhető. A miniszter úgy látja, morálisan az lenne helyes, ha az ellenzék a javaslat bírálata helyett az ügy mellé állna, hiszen ez pártpolitika felett álló nemzeti kérdés.

A nemzetközi szakjogász szerint nem lehet általános tiltást alkalmazni a jelképpel kapcsolatban
– Nem lehet megengedni, hogy egy multi eltiporjon egy kis manufaktúrát – hangsúlyozta az Atv.hu-nak Semjén Zsolt.
Kósa Lajos szerint olyan módosításokra lenne szükség a lex Heinekennel kapcsolatban, amelyek kiküszöbölik az előterjesztéssel kapcsolatban esetlegesen felmerülő veszélyeket. A Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott: nem akarnak olyan szabályozást hozni, amely hazánkat komoly pénzbüntetéssel járó perekkel fenyegeti, ahogyan olyat sem, amely „Btk.-s alakzatot” helyez kilátásba azokkal a kereskedőkkel szemben, akik ilyen márkákat forgalmaznak.
A politikus megerősítette, hogy a Fidesznek nincs szándékában elállni a törvénymódosító javaslat beterjesztésétől.
Módosításokkal ugyan, de támogathatónak találja a Jobbik a törvényjavaslatot. Szilágyi György, aki a tegnapi általános vita után négy módosító javaslatot tett, lapunknak elmondta: két jogértelmezési kiegészítést nyújtottak be a tervezethez.
– Az eredetileg benyújtott javaslatban meghatározott életbelépési idő szerintünk 2018. január helyett már az idei év szeptembere is lehet. A legfontosabb azonban az, hogy szeretnénk bezárni azt a kiskaput, amely lehetővé tenné az egyedi elbírálást – fogalmazott a képviselő. Mint mondta: az indítvány szerint a kormány felmentést adhat egyedi elbírálás alapján az önkényuralmi jelképek használatának tilalma alól. – Mi nem tudjuk elképzelni, hogy a kabinet az egyéni érdekekre hivatkozva társadalmi érdek fölé helyezzen egy ilyen rendelkezést – jelentette ki a politikus.
Pert vesztenénk
A vita érinti a véleménynyilvánításhoz való jogot, mivel Strasbourgban már megállapították, hogy ebből eredően nem lehet általános tiltást alkalmazni ezzel a jelképpel kapcsolatban – mondta a Magyar Időknek Tóth Norbert nemzetközi jogász. Szavai szerint a bíróság annak idején egyebek mellett azt mondta, hogy a vörös csillagnak nem egyértelmű a viszonya a kommunizmushoz, ugyanis az a munkásmozgalom szimbóluma is volt, amelynek voltak békés irányzatai is. – A Heineken a vörös csillagot védjegyként jegyeztette be, ezért az unió területén is védelem illeti meg. A tiltás miatt a cég beperelheti hazánkat, a nemzetközi bíróság pedig valószínűleg azt mondaná, hogy aránytalan az intézkedés az elérni kívánt célhoz képest. Hiába védekeznénk azzal, hogy 1950 és 1992 között a Heineken is azt gondolta, hogy a vörös csillag a kommunista rémtettekre emlékezteti a fogyasztóit, a felperes azzal vághatna vissza, hogy az Országgyűlésnek a 90-es évek elején kellett volna ilyen jogszabályt hoznia, amikor bevezette a tiltott jelkép fogalmát – fejtette ki Tóth Norbert.