Már több gyanúsítottat is számon tart a nyomozó hatóság az Alstom metrószerelvények korrupciógyanús beszerzése kapcsán indult vizsgálatban – értesült lapunk. Információink szerint az érintettekkel az elmúlt két hónapban közölték a gyanúsítást, de azt, hogy pontosan kikről van szó, a nyomozás érdekeire hivatkozva a Központi Nyomozó Főügyészség nem közölte. Úgy tudjuk, a terheltek között hivatalos személy vagy személyek is vannak.

A szerelvények beszerzése miatt 2011-ben indult büntetőeljárás
A KNYF lapunk érdeklődésére arról tájékoztatott: a metrókocsik beszerzésével összefüggésben 2011-ben vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult nyomozás idén szeptember 16-án került a főügyészség hatáskörébe, és a korábban december 3-ig megállapított nyomozási határidőt a Legfőbb Ügyészség jövő áprilisig meghosszabbította.
A vizsgálat azután indult, miután a Fidesz 2010-es választási győzelmét követően az Állami Számvevőszék megvizsgálta a 4-es metró beruházását és a járműbeszerzéseket. A számvevőszék jelentése szerint a beruházással a magyar államot és a fővárosi önkormányzatot jelentős vagyoni hátrány érte. Akkor hűtlen kezelés miatt az új városvezetés és a számvevőszék is feljelentést tett.
Ebben az ügyben bukkant fel idén egy Medgyessy Péter volt miniszterelnökhöz köthető szál. Mint arról lapunk április 26-án beszámolt, a volt kormányfő családi cégéhez két részletben összesen több mint 597 ezer euró – jelenlegi árfolyamon mintegy 180 millió forint – áramlott a korrupciós botrányba keveredett francia Alstomtól. A pénz nagy része Medgyessy felesége, Csaplár Katalin magánbankszámláján landolt, annak ellenére, hogy az egykori miniszterelnök korábban az Indexnek úgy nyilatkozott: „a díj a cég árbevétele volt, amely után adózott és az összeg kilenc ember több éves munkájának ellenértéke”.
Erről kérdezte lapunk Medgyessy Pétert, aki azt állította, hogy nem hallgatták meg a hatóságok az Alstom metrókocsik beszerzése ügyében indított nyomozás kapcsán, és az ügyet vizsgáló, a Fővárosi Közgyűlésnek beszámoló bizottság sem idézte be.
Mint ismert, az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatala eddig négy Alstom-vezetőt vádolt meg azzal, hogy 2006 januárja és 2007 októbere között bűnszervezet tagjaként összesen 2,3 millió eurónyi összeget juttattak a BKV tisztviselőinek, illetve az üzlet megkötésében közreműködő ügynököknek, hogy befolyásolják a Budapesti Közlekedési Vállalatot a francia társaság metrószerelvényeinek megvásárlása érdekében.