– A konferencián felszólaló előadók közül szinte mindenki utalt valamilyen módon arra, hogy Európa jelenleg identitásválsággal néz szembe, ezt a tényként kezelt perspektívát pedig a legtöbben olyan tünetként határozták meg, amit kezelni kell. Különös színezetet ad ennek a párbeszédnek egy olyan vallásközi szimpózium, ahol a kereszténység az európai identitás magjaként van meghatározva. Válságban van az európai identitás?
– Rendkívül komplex kérdés ez, hiszen Európában konszenzus van arról, hogy az identitások szabad választása önérték, ez azonban nyilvánvalóan egy magától értetődő válaszreakció arra a traumára és drámára, amely a második világháború utáni erkölcsi és intellektuális űrben alakult ki. Ezzel párhuzamosan az elmúlt hetven év történelmi tapasztalata mégis azt mutatja, hogy az effajta törekvések nem maguktól értetődően vezetnek a társadalmi közjó irányába. Sőt, továbbmegyek: ha az Egyesült Államok példáját nézzük, láthatjuk, hogy az identitások szabad választásának problémája – belső logikájából adódóan – a szélsőséges individualizmus problémájába torkollott. Itt vetődik fel az egész amerikai társadalmat jelenleg feszegető probléma: amikor ugyanis a társadalom minden egyes tagja saját maga határozhatja meg identitásának minden egyes karakterjegyét, akkor egyszerűen ellehetetlenül a közösségi létezés lehetősége, ez pedig feltehetően nem válik a társadalom hasznára.
– A közösségi létezés tehát a kulcs az identitásválság legyőzéséhez?
– Én elkötelezetten hiszek a közösségi létezés fontosságában, és azt gondolom, hogy az identitáspolitikák korának vége van. Méghozzá azért, mert egyértelműen zsákutcába futottak mint társadalomszervező elv. Ennek ellenére mind az Egyesült Államok, mind Európa akadémiai világában máig tartja magát a neomarxista narratíva, sőt dominanciája van. Az pedig nyilván egy hosszabb folyamat, amíg ez a dominancia megszűnik. Mindazonáltal úgy vélem, amennyiben a közösségi létezés és annak fundamentális értékei kellően vonzó alternatívát tudnak nyújtani, akkor kialakulhat a versenyhelyzet az identitások szabad választása és az alapvető értékek melletti elköteleződések között.
– Az európai zsidóság is megszenvedi ezt az identitásválságot?
– Természetesen erről nem lehet egységes véleményt alkotni, hiszen országonként változó a helyzet, de a legfontosabb talán az, hogy meg kell különböztetni biztonsági és identitáspolitikai kérdéseket. Európában az Egyesült Királyságban és Franciaországban él a legnagyobb lélekszámú zsidó közösség, és mindkettőről elmondható, hogy a zsidóság számára a mindennapi létezés biztonságpolitikai kihívást jelent. A zsidó identitással kapcsolatos diskurzust tehát kevésbé a zsidó közösség és a többségi társadalom viszonya tematizálja, sokkal inkább az, hogy a jelenkor körülményei között milyen módon lehet biztosítani a túlélést ezekben a társadalmakban. Ezzel szemben Kelet-Európában, így Magyarországon is, kevésbé a fizikai biztonság kérdései, sokkal inkább a többségi társadalom és a zsidó közösség sok évszázados, meglehetősen szerteágazó történetű együttélésének kölcsönösen tisztázatlan és így még sok helyütt tisztázandó dinamikái határozzák meg a diskurzust.
„Az iszlám radikalizmus miatt kockázatos a migránstömegek integrációja”
Fotó: MTI/Marjai János
– A konferencián szó esett a bevándorlási válságról, illetve az integrációs problémákról is. Ezek veszélyt jelentenek a zsidó közösségekre?
– Nyilvánvalóan nem segíti a zsidó közösségek biztonságának, illetve az alapvető társadalmi stabilitásnak a fennállását, ha a migráció problémájával érintett társadalmakban nagy számban vannak jelen az elmúlt ötven évben különböző hullámokban érkező, a társadalmi konszenzus- és normarendszerbe kevésbé integrálódott csoportok. Ezeknek a csoportoknak az integrálódási képességét és lehetőségeit korlátozza, hogy jelentős részük muszlim gyökerekkel rendelkezik, és fogékonyságot mutat az iszlám radikális interpretációi iránt. Ez a problémakomplexum tehát alapvetően az integrációs nehézségekre vezethető vissza, a kulcskérdés pedig az, hogy Európa alapértékei és közösségi rendszere van-e olyan vonzó jelenleg, hogy kellő erővel képes legyen magába olvasztani az egyébként leginkább gazdasági érdekek által vezérelt, idevándorló tömegeket. Amennyiben az integráció egy vonzó alternatíva – és én bízom az emberi természet változtathatóságában –, akkor az együttélés megvalósulhat, de a kockázat mindenképp ott van.
– Magyarországra fókuszálva milyennek látja a helyzetet?
– Magyarországon a kormányzat és az általa kialakított jogi környezet minden szempontból szolgálja a zsidó közösség önvédelmének és védelmének keretrendszerét, de emellett számot kell vetni a ténnyel, hogy a muszlim közösség itt elhanyagolható lélekszámú. Ez pedig azzal is korrelációt mutat, hogy nincsenek fizikai atrocitások a zsidó közösséggel szemben. Magyarországon egyébként a közösség nagyságának aránya a teljes társadalom lélekszámához viszonyítva nagyjából ugyanakkora, mint Franciaországban: nálunk körülbelül 120 ezer fős a zsidó közösség, a 60 milliós Franciaországban pedig körülbelül 600 ezres. A Franciaországban tapasztalható antiszemita atrocitások száma 2017-ben valahol 1800 körül mozgott, amelynek fele fizikai atrocitás volt, míg Magyarországon ez a szám 37, amelyek közül egyik sem volt fizikai jellegű.
– A pittsburghi zsinagógában múlt szombaton történt lövöldözés az egész világot megrázta, a történteket az amerikai sajtó a zsidó közösség ellen elkövetett legvéresebb gyűlölet-bűncselekményként emlegeti. Mi ágyazott meg az ilyesfajta indulatoknak az Egyesült Államokban?
– A pittsburghi dráma – a fájdalmas megrendülésen túl – évtizedek óta folyó jogelméleti viták fő kérdéseire világít rá, amelyek az alkotmány 1791-es, Jognyilatkozatként ismertté vált tíz kiegészítésnek jelenkori alkalmazhatóságáról, esetenként egyenesen annak érvényességéről szólnak. A kommunikáció mediális felületeinek drasztikus átalakulása ugyanis az elmúlt 60-70, de főként az utolsó 20 évben a szólásszabadság első alkotmánykiegészítésből levezetett liberális értelmezését igencsak problematikussá tette. A gyűlöletbeszéd, az önkényuralmi rendszerek bűneinek tagadása vagy az anonimitásba burkolózó fenyegetések mind olyan jelenségek, amelyeknek nagymértékű elterjedése a szólásszabadság korlátozhatatlansága mellett szóló érveket szomorú tanulságokkal járó eseteken keresztül kezdik lebontani. Az antiszemita, rasszista gyűlölet a verbalitásból egyre gyakrabban csap át fizikai atrocitásokba. A pittsburghi tragédia ráadásul hasonlóan súlyos kérdéseket vet fel a második kiegészítés kapcsán is, amely a fegyverviseléshez való jogot teszi korlátozhatatlanná. Látható, hogy a közösségek védelme a jog korlátozó ereje nélkül egyre nehezebben érvényesíthető a társadalom demokratikus immunrendszerének önszabályozó képességére hivatkozva még a legnagyobb múltú demokráciákban is.
