Még az idén, december 1-jével megnyílik a tízmillió forint kedvezményes kamattámogatású kölcsön igénylésének lehetősége a kétgyermekes családoknak – jelentette be tegnap az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Novák Katalin közölte azt is, hogy a háromgyerekes családok ugyancsak december 1-jétől igényelhetik az ötmillió forinttal megemelt, összesen 15 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsönt.
A kedvezményes kölcsönt a két, illetve három gyermeket vállalók is igényelhetik – tette hozzá. A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bővítéséről szóló kormányhatározat tegnap jelent meg a Magyar Közlönyben. Közölte, a kétgyermekes családok a 10 millió forintos, államilag támogatott, garantáltan 3 százalék alatti kamattal adott hitelt 25 éves futamidőre vehetik fel, ez azt jelenti, hogy a törlesztőrészlete 50 ezer forint alatt marad havonta.
Azért döntöttek a csok bővítéséről – hangsúlyozta az államtitkár –, mert úgy látják, hogy az otthonteremtés jó befektetés, és a kormányzat abban akar segíteni, hogy akik gyermeket nevelnek vagy gyermekvállalás előtt állnak, a lehető legjobb körülmények között élhessenek Magyarországon.

Novák Katalin (balról a második) felavatta a kisgyermeket nevelők tiszteletére állított szobrot
Fotó: MTI/Mónus Márton
Az M1 Híradónak arra a kérdésére, mire számít, hány kétgyermekes család veszi majd igénybe az új lehetőséget, az államtitkár azt mondta: a csokot felvevő nagycsaládosok csaknem 90 százaléka kérte a kapcsolódó kedvezményes hitelt, ezért a kétgyermekeseknél is hasonló igénylésre számítanak.
Novák Katalin arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarok, köztük a fiatalok túlnyomó többsége saját tulajdonú otthonban szeretne élni, ezért támogatja a kormány a lakásvásárlást.
Azt mondta: a csok népszerűsége töretlen, a kedvezménnyel eddig csaknem 400 ezer ember otthonteremtését tudták segíteni. – A csok, az áfa-visszatérítés lehetősége és a kedvezményes hitelek összesen csaknem 500 milliárd forint támogatást jelentettek eddig a családoknak – tette hozzá az államtitkár.
Novák Katalin tegnap szobrot is avatott. Koncz Viktória Éva szobrászművész alkotása egy fiatal nő és két kisgyermek alakját formázza, s a kisgyermekeket nevelők tiszteletére állították Újpesten. Ezzel kapcsolatban az államtitkár úgy fogalmazott: a kormányzat úgy fejezi ki tiszteletét a bölcsődei és óvodai dolgozók iránt, hogy erkölcsileg és anyagilag is elismeri munkájukat.
Ennek a megbecsülésnek a jele, hogy a felsőfokú végzettségű bölcsődei dolgozók bére 63, a középfokú végzettségűeké pedig 44 százalékkal emelkedett az elmúlt években. Ugyancsak az ösztönzőknek köszönhető, hogy az elmúlt időszakban megháromszorozódott azok száma, akik bölcsődei gondozói végzettséget szereztek – tette hozzá.
Mint elmondta, minden szülőnek komoly kihívást jelent és kitörölhetetlen emlék, amikor először bízza egy idegenre, vagyis egy bölcsődei, óvodai nevelőre a gyermekét. Ezen a nehézségen csupán az a bizalom segítheti át a szülőket, amit a nevelő szaktudásába vetett hit jelent.
A bölcsődei dolgozók ugyanis nem csupán gyermekfelvigyázást végeznek, hanem nevelik a gyermekeinket. Ez pedig azt jelenti, hogy értéket közvetítenek a számukra; ez az elhivatottság jellemzi a bölcsődei gondozókat és az óvónőket – közölte Novák Katalin.