– Legkésőbb hétfőn megtesszük a feljelentést Szávay István ügyében. Azt gondoltuk, hogy politikailag kötelességünk azonnal reagálni, ám jelenleg még jogászok bevonásával vizsgáljuk a részleteket.
Nézőpontom szerint a közösség tagja elleni erőszak alapeseti tényállását valósította meg a jobbikos politikus – nyilatkozta lapunknak Bősz Anett, a Magyarországi Liberális Párt országgyűlési képviselője.

Ostoba tahónak tartja a képviselőt a párt egykori alelnöke
Fotó: MTI
Hozzátette: véleménye szerint Szávaynak vissza kellene adnia a képviselői mandátumát, és nem elegendő, hogy mindössze a parlamenti tisztségeiről mondott le. Szavai szerint amennyiben Szávay saját politikai közössége nem így ítéli meg a képviselő megnyilvánulását, és ilyen politikust megtűr a soraiban, az azt mutatja, hogy a Jobbik néppártosodási folyamata összeomlik.
– Azt gondoltuk, hogy van valamilyen előrelépés, és a szélsőjobboldali gondolatok gyengülnek a pártban, ám ha az antiszemitizmusáról tanúbizonyságot tevő képviselőjüket nem zárják ki, az az ellenkezőjét bizonyítja – hangsúlyozta Bősz Anett.
Miután a Hír TV nyilvánosságra hozta a hangfelvételt, amelyben Szávay párttársai előtt arról dicsekszik, hogy keményen orrba vágott egy őt lenácizó zsidó nőt, az ellenzéki pártok közül a Liberálisok mellett csak az MSZP ítélte el a jobbikos politikus antiszemita tettét.
A DK csak azután követelte Szávay lemondását parlamenti mandátumáról, hogy mások mellett Rangos Katalin, a liberális médiaértelmiség emblematikus figurája is egyértelműen elítélte Szávay tettét, és „ordas bunkónak” nevezte a Jobbik, időközben tisztségétől megvált frakcióvezető-helyettesét.
Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke szintén a botrány kirobbanása után két nappal nyilatkozott, bár akkor is meglehetősen diplomatikusan, azt hangsúlyozva, hogy nem tudja, mi történt pontosan.
Korábban több jogvédő, illetve zsidó szervezet is erősen bírálta Szávayt agresszív antiszemitizmusáért, tegnap pedig a Fiatal Családosok Klubja szólította fel távozásra a jobbikos parlamenti képviselőt.
– Szávay Istvánnak nincs helye a parlamentben, de a közéletből is távoznia kell. A kiszivárgott hanganyag tartalma és a stílusa is elfogadhatatlan, vállalhatatlan. Ilyen hangnemre és efféle viselkedésre nincs mentség. Amit a felvételen hallottunk, az nem fér bele se a konzervatív, se a nemzeti politizálás keretei közé, de legfőképp nagyon távol áll a keresztényi értékektől, amit egyébként – álságos módon – Szávay a saját egyéni körzetében többször is hangoztatott.
Ez pusztán ostoba és tahó viselkedés, nem lehet rá diplomatikusabb jelzőket használni – fejtette ki lapunknak Nagy Ervin, a Jobbik egykori alelnöke. A filozófus hozzátette: azért sem tartja valószínűnek, hogy súlyosabb szankciók érik Szávayt, mert jó kapcsolatokat ápol Sneider Tamás pártelnökkel.