– A magyar rendőrség 2017-ben egy magyar állampolgárnál tartott házkutatást, majd hallgatott ki abban az ügyben, amelyben az Europol gyermekpornó terjesztése miatt több országban összesen nyolc embert állított elő. Az MTI megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata azt közölte, hogy a spanyol kiberbűnözéssel foglalkozó rendőri szerv 2017-ben küldött jelzést a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodának (NNI).
A nyomozásban olyan csoport tagjai ellen gyűjtöttek információkat, amelynek tagjai gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló felvételeket osztanak meg egymással egy zárt Skype-csoportban. A csoportnak egy magyarországi érintettje volt, akit az NNI nyomozói beazonosítottak, majd házkutatást tartottak nála, és gyanúsítottként hallgatták ki gyermekpornográfia megalapozott gyanúja miatt. A nyomozás folyamatban van, a gyanúsított szabadlábon védekezik.
A hágai központú Europol keddi közleménye szerint Franciaországban, Magyarországon, Olaszországban, Spanyolországban és Kanadában vettek őrizetbe embereket.
A spanyol rendőrség vezetésével folytatott online nyomozás szerint 14 ország állampolgáraiból álló csoport tagjai osztották meg és terjesztették a gyerekeket ábrázoló pornográf képeket.