Miként Dúró Dóra országgyűlési képviselő lapunknak korábban elmondta: a baloldali értelmiségiként számon tartott személyek is meghívást kaptak Vona évértékelőjére, többük részt is vesz azon. A képviselő annak kapcsán beszélt erről, hogy a Jobbik felkeresett olyan baloldali embereket, akik szerintük „elkötelezettek különböző szakterületek és a nemzet ügye iránt, és az emberek jobblétéért és felemelkedésért hajlandók dolgozni”.

Pár éve még a parlamentben is viselte, a gárdisták levehetik róla
A rendezvény meglepetéseket is tartogathat a párt vezetőjének, ugyanis a Magyar Gárda tagjai és szimpatizánsai tüntetést szerveznek a helyszínen, és megpróbálják visszavenni a Jobbik elnökétől a gárdistamellényét. Miként Silip Norbert, a gárda korábbi vezetője fogalmazott lapunknak: „Semmi jogsértőt nem teszünk, de lesz egy-két meglepetésünk Vona Gábornak.” Ismert: a Magyar Gárda volt vezetője nyílt levélben fordult a Jobbik elnökéhez, figyelmeztetve a pártelnököt: január végén a gárdisták megkísérlik visszavenni tőle az emblematikus ruhadarabot, amelyet a parlament alakuló ülésén viselt a pártelnök. „Az eltelt évek elméd gyöngüléséhez vezettek […] méltatlanná váltál a gárdistamellény viselésére, lehet a Parlamentből kihurcolkodni”– olvasható a levélben. Vona Gábor korábban újságíróknak azt mondta: ha kérnék, sem adná vissza a gárdistamellényt.