Hatszázezer forintot ajánlott Midi Melániának, az LMP Bács-Kiskun megyei jelöltjének a visszalépésért Farkas Gergely, a Jobbik jelöltje a kiskunhalasi egyéni kerületben – írta az Origó egy, a birtokába került hangfelvételre hivatkozva.
A portálon is elérhető felvételen Farkas – aki jelenleg is a Jobbik országgyűlési képviselője – azt mondja: neki minden szavazat számít, és még így is csoda kellene, hogy nyerjen.
Midi Melánia erre úgy reagál, hogy már mínusz tízben végigszenvedte az aláírásgyűjtést, meg oda-vissza rohangált, nem kevés pénzébe is került az, hogy kocsikázott fel-alá (…), és a kampányra fordított költségeket később kapják meg, de csak ha nem lép vissza, pedig már legalább hatszázezer forintot elköltött a kampányára. Erre a jobbikos felveti: „És ha kifizetjük, akkor visszalépsz?”
Az LMP-s jelölt azzal utasította vissza a kérdést: ez egy meglehetősen erős kijelentés volt. Farkas Gergely a Facebookon próbálta menteni a menthetetlent. „A vesztegetés fel sem merül. Nem pénzért vetettem fel a visszalépést, hanem a közös politikai cél érdekében. A hangfelvételben hallható felvetés részemről elhangzott, de természetesen nem komoly szándékkal (…), érezhetően vicces felvetésként hangzott el.”
Azt is írta: az őt lejárató kampány egyértelműen bizonyítja, hogy nagyon szoros lehet az állás közte és Bányai Gábor között a választókerületben.
Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője lapunknak úgy reagált: a felvételen is hallható, hogy az LMP jelöltjei nem megvesztegethetőek.
A Fidesz-frakció közleményben úgy reagált: a Jobbik Simicska pénzéből vásárol jelölteket az egész országban.
A kormánypárt feljelentést tesz a választás rendjének megsértése és korrupció gyanúja miatt.

Farkas Gergely sokat áldozna az újabb mandátumért
Fotós: MTI/Kovács Attila
A Jobbik már két héttel a választás előtt befejezi budapesti kampányát, a zárórendezvényt jövő hétfőn a csepeli munkásotthonban tartják. Hogy ez a magabiztosság jele Vona Gábor részéről vagy a feladásé, nem tudni, az azonban tény: lakossági és utcai fórumaikon egyre kevesebb az érdeklődő. Nagykőrösön Volner Jánosra mindössze negyvenen voltak kíváncsiak, még a helyi jobbikosok többsége sem ment el.
Tiszavasváriban alig harmincan jelentek meg a Fülöp Erik polgármester által rendezett ünnepségen, de Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje is csak harminc ember érdeklődését keltette fel saját körzetében, Pétervásárán. A Jobbik népszerűségvesztésének legnagyobb bizonyítéka a március 15-i rendezvényükön összegyűltek száma.
Pár éve még több ezer embert tudtak mozgósítani egy-egy nagygyűlésére, míg a múlt heti fővárosi központi programra legfeljebb kétszázan voltak kíváncsiak. A kampány lezárásának másik oka lehet: lassan nem telik el úgy jobbikos rendezvény, hogy azon ne szólalna meg a müezzin, ne dobnának júdáspénzt vagy üveggyöngyöt a politikusaiknak.
Bűncselekmény gyanúja
A felvételen elhangzottak nem túl részletesek és konkrétak, de bizonyos bűncselekmények gyanúja felvethető. Mindenekelőtt a választás rendjének megsértése, bár ez a nem túl gyakori bűntett az eddigi bírói gyakorlatban általában a választópolgárok befolyásolásával kapcsolatban merült fel, a vonatkozó tényállás képviselőjelöltek „megkörnyékezésére” is vonatkoztatható – nyilatkozta lapunknak Szánthó Miklós.
Az Alapjogokért Központ igazgatója kifejtette: a Btk. azt mondja ki, hogy bűntettet követ el, és akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető, aki a választások során az „arra jogosultat a választásban anyagi juttatással befolyásolni törekszik”. Márpedig az alaptörvény és a választási törvények szerint (választó)jogosultság, választójog alatt az aktív választójoggal rendelkezőket, tehát a választópolgárokat és a passzív választójoggal rendelkezőket, tehát a képviselőjelölteket is érteni kell.
Szánthó Miklós kitért rá: az elmúlt években jellemzően olyan esetek merültek fel, amikor egy-egy szavazópolgárt egy politikus azzal igyekezett befolyásolni, hogy megválasztása után állást szerez neki vagy kifizeti az albérleti díját. Azonban mivel a tényállás az előbb említettek szerint a választásra jogosultakra általában értendő, ezért annak felajánlása egy képviselőjelölt részéről egy másik képviselőjelöltnek, hogy utóbbi visszalépése esetén helyette visszafizetik az állami kampánytámogatást, akár ki is merítheti a fenti bűncselekmény gyanúját.
A szakember hozzátette: politikai szempontból arra is rávilágít az eset, hogy a Jobbik sem ismer már erkölcsi vagy morális gátakat a választási együttműködés kapcsán, és olyasmire akar rábírni LMP-s jelölteket, ami lehet, hogy az LMP budapesti központjának érdeke, de teljesen ellentétes a helyi vidéki erők akaratával.
Szávay rágalmaz a Fidelitas szerint
Felháborító, milyen pitiáner megoldásokhoz folyamodik a Jobbik, hogy politikai előnyt kovácsoljon magának – mondta az MTI-nek Böröcz László, a Fidelitas elnöke arra reagálva, hogy az Mno.hu azt írta: a jobbikos Szávay István a Facebook-oldalán közölte: a birtokába került képernyőmásolat szerint a Fidesz áll a pártot lejáratni akaró, külhoni magyarokat gyalázó kommentek mögött, amelyek a Jobbikot támogató Facebook-csoportokban jelentek meg. A cikkben arra utaltak, hogy egy, a kormánypárt ifjúsági szervezetének XII. kerületi csoportjához köthető joghallgató tehető felelőssé a kommentekért. Böröcz László cáfolta a vádakat. Szerinte vagy az történt, hogy Szávay István valóban odáig süllyedt, hogy kreált egy ügyet és visszaélt Gálfi Laura nevével, és ha ezt tette, alkalmatlan bárkinek a képviseletére a parlamentben; vagy ha nem nézett utána az ügynek, mégis képes volt ehhez az eszközhöz folyamodni, azért alkalmatlan a képviseletre, mert ilyen hibát egy országgyűlési képviselő nem követhet el. Gálfi Laura úgy nyilatkozott: Szávay állítása, hogy külhoni magyarokat gyalázó posztok tételére buzdította egy Facebook-csoport tagjait, hazugság, sosem volt a csoport tagja. Információink szerint feljelentést tesz rágalmazás miatt.