Nem értek egyet a Városliget beépítésével – mondta Persányi Miklós miniszteri biztos a Liget Park Fórum első ülésén. A Városliget kert- és tájépítészeti megújításáért felelős szakember azonnal hozzátette: a Liget Budapest projekt esetében azonban nem erről van szó. Kiemelte: a rendelkezésre álló 15 milliárd forint forrás pedig történelmi lehetőség a parknak. Persányi Miklós szerint jelentősen átrendeződik a liget. Sokkal kevesebb lesz a burkolt felület, utóbbiak rovására 2500 négyzetméterrel nő az épületek összterülete, de négyzetméterben mérve ennek többszörösével bővül a teljes értékű zöldfelület, valamint a zöldtetők, vízfelületek mérete is. A miniszteri biztos sokkal kevesebb autót – zaj- és környezetszennyezést – és több természetet szeretne a Városligetben. A gépkocsiforgalmat, a Kós Károly sétány autópálya-lehajtó mivoltát a park legnagyobb rákfenéjének nevezte. A szakember leszögezte: a fákat meg kell védeni, de ez nem azt jelenti, hogy nem lesz fakivágás, -átültetés, -pótlás a ligetben. Példának az általa igazgatott Állatkertet hozta fel, ahol a mintegy 2000 fa majd 20 százalékát a vezetése idején ültették, cserélték. A projekt elleni tiltakozások kapcsán megjegyezte: érdekes, de néhány éve még senki nem tüntetett az ellen, hogy épületek, múzeumok vannak a parkban.

Az eddigiek töbszörösére bővül a zöldterület
Szoszár György, a tájépítészeti pályázaton nyertes Garten Stúdió vezetője bemutatta a Városliget Zrt. által kiírt pályázaton nyertes munkáját. A kert- és tájépítészeti terv szerint a Királydomb és a Nagyrét egységes zöldfelületként újulhat meg, a megnövelt Városligeti-tavon szigetet alakítanának ki, a Kós Károly sétányról pedig kitiltanák a járműforgalmat. Csökkentenék a Dvorák sétány keresztmetszetét is, de a troliforgalmat fenntartanák a Városligetben.
A fórumon tucatnyi civil szervezet mondta el a véleményét. A magukat Ligetvédőknek nevező szervezet képviselője is részt vett a rendezvényen. Azonban amint kiderült, hogy a fórumon – a nevéhez hűen – csak tájépítészeti kérdésekről esik szó, az aktivista a Greenpeace és a Levegő Munkacsoport képviselőjével együtt elhagyta a termet. A felszólalók közül többen örömüket fejezték ki, hogy a Liget Budapest projekt kapcsán két éve tartó egyeztetések eredményeként ötleteik, javaslataik megjelentek a tervezőiroda pályázati anyagaiban. Kritikák is elhangzottak, például: máig nem tudni, hogy mikor és milyen beruházások függvényében zárható le a Kós Károly sétány, vagy hogy hol lesznek a mélygarázsok lehajtói, illetve milyen utakon biztosítható a ligetben működő intézmények kiszolgálása, hivatásforgalma.
Az épület előtt a Ligetvédők rögtönzött sajtótájékoztatót is tartottak. Kartondobozokból „betonfalat” építettek, amit aztán zöldre festettek. Az aktivisták hangsúlyozták: a Liget Budapest projekt kapcsán a tárgyalási alap számukra az, hogy ne épüljön semmi a Városligetben.
Mobil medencék a vizes vb-re
A Városligetben, mobil medencében rendezik a szinkronúszók versenyeit a jövő évi budapesti vizes világbajnokságon. Két medence is lesz a Városligetben, a nagyobb 50×25 méteres és 3 méter mélységű, amelybe 3750 köbméternyi víz kerül majd – idézi a szervezők tegnapi közleménye Szántó Dávidot, a vb sportigazgatóját, aki elmondta: ebben a versenyeket rendezik meg, a kisebb medencét pedig bemelegítésre és edzésekre használhatják majd a sportolók.