Büntetőeljárást kezdett a lengyel ügyészség a jobbikos Staudt Gáborhoz (képünkön) és két volt magyar rendőrhöz kapcsolódó költségvetési csalás gyanúja miatt. Úgy tudjuk, a nyomozás során elsőként a feljelentőt kívánják tanúként meghallgatni.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
A PestiSrácok.hu információi szerint a magyar feljelentő egykori társairól számolt be, akik átszámítva több mint két és fél milliárd forinttal károsíthatták meg a lengyel államot.
A feljelentésben név szerint említi a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két volt alezredesét és a Jobbik parlamenti képviselőjét, Staudt Gábort is mint akik az elkövetők között voltak. Első körben a magyar ügyészséghez és adóhatósághoz fordult, ám azok azért nem indítottak eljárást, mivel a feljelentés szerint nem a magyar, hanem a lengyel költségvetést érte a kár. Így került az ügy a lengyel ügyészek elé. A feljelentő hangsúlyozta a feljelentésében: a bűnbanda azért Lengyelországot szemelte ki, mivel a magyar hatóságok látókörén kívül akartak tevékenykedni, és ott találtak olyan vevőt, aki hajlandó volt tőlük bruttó áron nemesfémeket vásárolni, illetve úgy értesültek, a lengyel adóhatóságot könnyen meg tudják téveszteni. Az áfacsaláshoz kitűnően megfeleltek a nemesfémek: kezdetben ezüsttel csaltak, később arany ékszerekkel és platinával is. A cégek megnevezésével részletesen leírta, milyen módszerrel dolgozott a banda. Több dokumentumot csatolt, hozzátéve: még több száz oldal van nála, amelyeket kérésre átad.
Az elkövetőkről megírta a lengyel hatóságoknak, hogy „egyikük a Nemzeti Nyomozó Iroda (a magyar rendőrség egy különleges szerve) nyugállományú alezredese (dr. F. László), egy másik személy pedig az elkövetés idején aktív szolgálati állományú alezredese volt (R. Sándor). Az elkövetői csoporthoz tartozott dr. Staudt Gábor, a legerősebb magyar ellenzéki párt (Jobbik) egyik vezető tagja, aki mind az elkövetés idején, mind jelenleg felelős pozíciót tölt be a magyar Országgyűlésben mint a Jobbik parlamenti képviselője. A nemesfémszakmához a hozzáértést H. Dávid biztosította a csoportnak.”
Az ügy hazai kirobbanásakor Staudt Gábor és a hírbe hozott volt rendőrök tagadták, hogy bármilyen bűncselekményt elkövettek volna.