Boross Péter szerint a gondviselésnek köszönhető, hogy Antall József lett az első miniszterelnök a rendszerváltozás után. A volt kormányfő az emlékkonferencián úgy fogalmazott, Magyarország nem volt „kedvence a Nyugatnak”, ezért előnyös volt, hogy olyan ember lett a miniszterelnök, aki megjelenésével, kisugárzásával tiszteletet váltott ki, aki társasági ember volt a szó legnemesebb értelmében, tudása pedig mindig mérhetetlen hatást váltott ki. Vannak, akik még most is kritizálják bizonyos döntéseit, de figyelembe kell venni a politika azon alapvetését, hogy nem lehet mindig azt tenni, amit szeretnénk, hanem sokszor csak azt, ami lehetséges – jegyezte meg Boross Péter.
Kiemelte, hálásak lehetünk a sorsnak, hogy ilyen színvonalú miniszterelnöke volt az országnak, és búsonganunk kell azon, hogy korán elment, mert még rengeteg dolga lett volna.
Marinovich Endre, a Veritas főigazgató-helyettese, Antall József volt kabinetfőnöke kiemelte: a politikus higgadtan, magabiztosan, elszántan, következetesen, szakértő módon és a nemzetet szolgáló küldetéssel kormányzott, és kifejezetten érzékeny volt a szociális problémák és az emberi szenvedés iránt. Antallt taszították a tovább élő kádári állapotok, nem a meglévőt akarta folytatni új viszonyok között, hanem minél messzebb akarta vinni az országot a kádári társadalmi-politikai viszonyrendszertől – fogalmazott a főigazgató-helyettes.

Boross Péter (középen) szerint Antall tiszteletet váltott ki
Fotó: Kurucz Árpád
Kádár Béla, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja a rendszerváltozás gazdasági helyzetét elemezve felidézte, hogy Antall kormányzásának kezdetén az ország nemzetközi összehasonlításban is a legeladósodottabb államok közé tartozott, az ország gazdaságilag kivérzett, pénzügyi összeomlás fenyegette.
Az országnak érdeke volt a demokrácia és a piacgazdasági átalakulás, de Antall – az IMF támogatta neoliberalizmus helyett – a szociális piacgazdaság híve volt, amely tekintettel van a társadalmi érzékenység és igazságosság követelményeire is. A változásokat mégis az IMF vezényelte le, és a rendszerváltoztatás sajnálatos módon nem járt a magyar gazdaságpolitika mozgásterének kiszélesedésével, alkuerejének megnövekedésével – vélekedett Kádár Béla.
Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának európai parlamenti képviselője kijelentette: Antall József tevékenysége és kormányának munkája viszonyulási pont a magyar történelemben, nélküle és kormánya nélkül a magyar demokrácia történetét soha nem lehet megírni. Emlékeztetett: külpolitikailag is bonyolult időszak volt az Antall-kormány korszaka, és az egykori kormányfő „biztos, hogy nem tudott mindent megtenni, amit szeretett volna, de mindent megtett, amit tehetett”. Antall József egyik legnagyobb eredménynek nevezte, hogy bevezette a nemzetpolitika témakörét.
Szőcs Géza miniszterelnöki megbízott arról beszélt, hogy Antall József lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének tartotta magát, és e gondolat hatása erőteljesebb volt, mint a Fidesz-kormány 2010-es törvénye a kettős állampolgárságról, pedig – mondta – annak horderejét nem lehet vitatni. De Antall József kijelentése annak idején egyfajta pozitív sokként érte az anyaországon kívül élő magyarokat – vélekedett.
Úgy látja, az Antall-kormány a határon túli magyarok gazdasági talpra állításával igyekezett támogatni e közösségeket, de a kormány rövid tevékenysége alatt nem sikerült ennek a feltételeit megteremteni. Megjegyezte: Antall Józsefben személyes, őszinte elfogultság volt Erdéllyel szemben.