Ha tartottak is a baloldali pártok egymás közti egyeztetéseket Majtényi László államfői jelöléséről, azokról ő nem tudott, és nem is vett részt ilyenen, csak napokkal azután, hogy a civilek bejelentették saját kezdeményezésüket – mondta a Hvg.hu-nak a baloldali pártok közös köztársaságielnök-jelöltje.
Majtényi László azok után kényszerült magyarázkodásra, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke az InfoRádióban hétfőn elmondta: csak taktikai húzás volt Majtényi civil jelölése, a pártok kezdettől ott álltak a volt ombudsman mögött. „Majtényi László felkérése hónapok óta zajló folyamat volt. Mi ezt ismertük, láttuk, részt vettünk benne, egyeztettük, hogy végül az a megoldás született, hogy Majtényi Lászlót először civilek ajánlották és kérték, hogy a demokratikus ellenzéki pártok támogassák” – mondta Gyurcsány. Hozzátette: volt olyan találkozója a pártelnököknek Majtényi Lászlóval, amikor részleteket egyeztettek, hogy „ki, mikor, melyik testület tudja ezt elfogadni és mögé állni”.
Az az állítás, hogy az Eötvös Károly Intézet vezetője ott volt a civil jelölés előtti pártelnöki találkozókon, abszolút hazugság Majtényi László szerint. A volt ombudsman szerint az első, pártelnökökkel folytatott találkozója január közepén zajlott le, bő egy héttel azután, hogy jelölték, illetve elvállalta a jelöltséget. A civilek január eleji bejelentése után az MSZP jelezte, hogy támogatja Majtényi államfőjelöltségét, majd a DK, az Együtt, illetve legutóbb az LMP is bejelentette, hogy beáll a volt ombudsman mögé.