Még idén elindulhat a csillaghegyi öblözet védművének kiépítése – jelentette be Szeneczey Balázs tegnapi sajtótájékoztatóján. A főpolgármester-helyettes közölte: már júliusban benyújtják a vízjogi, környezethatósági tanulmányt, és szeptemberre rendelkezésre állhat a végső engedélyes tervdokumentáció. A közbeszerzési eljárás megindítását követően az év végén, de legkésőbb 2018 első negyedévében indulhatnak meg a várhatóan másfél évig tartó munkálatok, amelyekhez a szükséges források nagy része már rendelkezésre áll – tudatta a politikus. Hozzátette: a főváros a Főkertet bízta meg a végleges tájépítészeti koncepció elkészítésével, így a 2010 előtti városvezetés által rendkívül elhanyagolt, leromlott állapotú part teljesen megújulhat. A gát mögött a római-parti vonalon egy 4-6 méter széles sétányt alakítanak ki parkokkal, fákkal, játszóterekkel – közölte Szeneczey Balázs.

Az eddigi legmagasabb vízállásnál 36 centiméterrel magasabb lesz az új építmény
A projektet ellehetetleníteni kívánó dezinformációs kísérletekkel kapcsolatban az alpolgármester rámutatott: korábban 1500-1600 kivágandó fáról szóló információk terjedtek, a valóságban azonban összesen 480 fa van a nyomvonalon. Ezek közül kilencvenet átültetnek, hatvanat pedig egyébként is el kellett volna távolítani, mert korhadtak, balesetveszélyesek. A kivágott fákat a gáttól néhány méterre újak ültetésével pótolják – közölte. Az árvízvédelmi építménynek a part menti kivitelezéséről szólva hangsúlyozta: minden szakmai grémium ezt a megvalósítást tartotta és tartja indokoltnak a mai napig, ezért nonszensz „Tarlós-nyomvonalat” emlegetni.
Palkó György, a Fővárosi Csatornázási Művek igazgatósági tagja a védmű műszaki megvalósításával kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy a 2013-as árvíz idején mért, történelmi magasságú vízálláshoz hasonló ellen is biztonságot fog nyújtani a gát. Az akkori vízszintnél 36 centiméterrel lesz magasabb az építmény. Az építkezés részeként felújítják a pünkösdfürdői gátrendszert, hogy csökkentsék a szivárgásokat, az érintett patakok töltését megmagasítják, az alépítményeket megerősítik. A Római-parton a gátrendszer vasbeton szerkezete a föld alá kerül majd, a felszínen csak egy mintegy félméteres térdfal fog látszódni, erre helyezik rá a fémszerkezetű mobil falrendszert, amely árvízkor megvédi a partot.