- Az Ab állásfoglalása kedvez a kormány kvótaügyben képviselt álláspontjának
- Érdemben igyekeznek segíteni a nyugdíjasokat, növekszik a foglalkoztatottság
- Soros György szerepéről és Gyárfás Tamás lemondásáról is kérdezték a minisztert
- A kormány megvédené a Brüsszel által megtámadott rezsicsökkentést
Az Alkotmánybíróság szerdai döntése kapcsán is értékelt, mint fogalmazott, Magyarország számára senki nem írhat elő kötelező kvótát – ez pedig összhangban van az alkotmánybírósági döntéssel. A miniszter kijelentette: az Ab állásfoglalása egyértelmű, a szuverenitásunk védelme elsődleges a közös hatáskörgyakorlással szemben, mert a közös hatáskörgyakorlás nem jelentheti azt, hogy a nép ellenőrzési lehetőségét korlátozni lehetne. Az Európai Unió tehát kötelező kvótát sem írhat elő Magyarországnak a migráció kezelése kapcsán.
Hozzátette, a kvótaügy még egyáltalán nem zárult le. A migráció kérdését befolyásolni fogja az olasz népszavazás, az osztrák és francia államfőválasztás is. Arról is beszélt, a magyar kormány szerint a schengeni övezeten belül nem szabad határátkelő állomásokat létesíteni, ahogy azt ma Ausztria teszi Hegyeshalomnál. Magyarországot és Ausztriát is a magyar határon kell megvédeni. A tárcavezető elmondta, jelenleg 705 olyan személy tartózkodik Magyarországon, akik menekültkérelmet adtak be a hazai hatóságokhoz.
Lázár János beszámolt arról, hogy új büntetőeljárási törvény lép majd életbe, és gyorsítanák az eljárások lefolytatását.
a kormány érdemben segíti a nyugdíjasokat
A kormány érdemben tud segíteni a nyugdíjasok megélhetésében – értékelt Lázár. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezt több lépés összességével magyarázta, köztük azzal, hogy nem volt infláció, 30 százalékkal csökkentek a rezsiköltségek, jövőre 1,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, karácsonykor pedig 2,8 millió nyugdíjas részesül fejenként 10 ezer forintos Erzsébet-utalványban.
A tárcavezető szerint az idei költségvetés sikeresen zárul.
Ez az egyik legjobb év volt a bevételek szempontjából, ezért az a méltányos és fair, ha a nyugdíjasok is részesülnek a közös munka eredményéből.
Jelezte azt is, hogy a jövő évi nyugdíjemelés 56 milliárd forint többletet igényel. Lázár János kitért arra is, hogy 1990 óta nem volt példa ilyen magas foglalkoztatási arányra, idén 11 ezerrel csökkent a közfoglalkoztatásban és 138 ezerrel nőtt a piaci foglalkoztatásban állók száma. Ma 700 ezerrel dolgoznak többen, mint 2010-ben – emelte ki.
A kormány döntései között említette, hogy 10 milliárd forintot fordítanak 5 PPP-konstrukció lezárására, ebben a soproni egyetem diákotthona, egy győri kollégium, továbbá a miskolci egyetem és a szolnoki főiskola projektjei szerepelnek. Közölte azt is: a kormány jóváhagyta az országos lőtérfejlesztési programot, így száz új lőtér épül. Megkérdezték a régi Antonov gépek cseréjéről is, amire válaszul kifejtette: 5 új légi jármű beszerzése szükséges, ezt jövőre megvalósítják.
Az Európai Unió tagállamaiban Magyarországon a második legtöbb a romák foglalkoztatottsági aránya.

Kihelyezett kormányülés a jövő héten
Ahogy arról a Magyar Idők beszámolt, a jövő héten kedden és szerdán a kormány kihelyezett ülést tart Sopronbánfalván. Ekkor nagy átfogó, stratégiai kérdéseket vitatnak meg, értékelik a kormány eddigi munkáját és a jövőben elvégzendő teendőket.
Kérdésre elmondta: „dolgozni megy a kormány, nem ünnepelni, nem szerepelni és nem kampányolni”. Azért esett erre a helyszínre a választás, mert itt egy állami tulajdonú ingatlanba mehetnek – magyarázta. Elmondta: új statisztikai törvény készül, amely a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) státuszát határozza meg. Az EU minél nagyobb függetlenséget vár el az intézmény esetében, ennek jogi garanciáit teremtik most meg – magyarázta. Egy azzal kapcsolatos kérdésre, hogy Orbán Viktor miniszterelnök mit értett az altalajcsere-kísérlet kifejezés alatt, amelyet a Magyar Állandó Értekezlet csütörtöki ülésén használt, Lázár János úgy válaszolt: a választók kicserélése zajlik. Ha ugyanis megszervezik a bevándorlást, azzal Európa demográfiai, népességi és politikai folyamatait érdemben befolyásolják – mutatott rá.
Soros György befolyásolási terveiről
Azt, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megtiltotta a magyar diplomatáknak, hogy részt vegyenek a december 1-jei román megemlékezéseken, Lázár János nagyon helyes döntésként értékelte, és hozzátette: „végre, hajrá”. Azok az események, amelyekre a román nemzeti ünnepen emlékeznek, csak veszteségként foghatók fel Magyarország szempontjából – mondta. A tárcavezetőt Ghaith Pharaon szaúdi üzletember vízumkérelméről is kérdezték. Mint mondta, a szükséges vizsgálatokat már lefolytatták, a magyar szervek a szabályoknak megfelelően, a schengeni törvények alapján jártak el. Az más kérdés – vélte -, hogy az Egyesült Államok miért nem kérte, hogy fogják el Pharaont, hiszen Magyarország szövetséges, a hatóságok együttműködnek, de a mai napig nem érkezett ilyen megkeresés.
Kérdésre kitért rá: helyes, ha a kormány foglalkozik azzal, hogy miként próbálják az országot kívülről befolyásolni. Tanulságos az is, hogy Soros alapítványai milyen befolyásolási kísérleteket hajtottak végre például a környező országokban – szögezte le Lázár János, példaként hozva fel Romániát, Szlovákiát, Oroszországot és Ukrajnát is.
Megcáfolhatatlanul látszik egy törekvés arra, hogy az adott országok polgárainak megkerülésével befolyásoló tevékenységét folytasson Soros.
A miniszter emlékeztetett arra, hogy Soros György óriási összegeket pumpál a fentieket megvalósítani szándékozó szervezeteibe. Úgy látja, érdemes mérlegelni és követni ezeket a fejleményeket, mert látszik a törekvés, hogy a döntéshozókat és egy ország berendezkedését, gondolkodásmódját kívülről, a szuverenitás megkerülésével próbálják befolyásolni.
Nem személyi ügyként látják Gyárfás lemondását
Kérdésre beszámolt arról is, hogy a kormány nem személyi ügyként tekint Gyárfás Tamás úszószövetségi elnök lemondására, abban érdekelt, hogy a jövő évi világbajnokság minél sikeresebb legyen. A balhé nem kedvez a fejlesztéseknek és hátrányosan befolyásolhatja az egyéni teljesítményeket is – mondta, a leendő elnök feladataiként meghatározva, hogy vb-rendezői ambíciói mellett a vidéki egyesületekkel is foglalkozzon. Gyárfás Tamás viszont tagja marad a vizes-vb szervezőbizottságának, erről a tisztségéről eddig nem mondott le.
Kérdésre közölte: a szövetség alapszabálya határozza meg az elnökválasztást, a kormánynak nincs arra ráhatása. A világbajnokság előkészületei időben vannak, a kormány az összes forrást és feltételt biztosította – mondta Lázár János, aki a költségnövekedést firtató kérdésre megjegyezte: nem tekinti a játékok miatti költségnek azokat az infrastrukturális beruházásokat, amelyek egyébként is szükségesek voltak, csak most hamarabb valósulnak meg. A minisztert kérdezték az olimpiai jutalmak ügyéről is. Mint mondta, szerdán aláírták a szerződést, így az érintettek rövidesen hozzájuthatnak az összegekhez. A helyzetet azzal magyarázta, hogy több szövetség nem küldte be határidőre a sportolók, edzők, felkészítésben részt vevők értékelését, így a szövegezés és az aláírás is elhúzódott.
Lázár János reagált arra is, hogy 3,3 milliárd forintot csoportosítanak át az országvédelmi alapból stadionrekonstrukcióra. Szavai szerint terven felül teljesül az idei pénzügyi bevétel, így minden alapot megnyitnak.
Ha nem lettünk volna keresztények, nem lennénk itt„
Faggatták arról is, hogy múlt héten Mezőtúron az egyházi intézmények szerepét méltatta az oktatásban. Lázár János válaszában a keresztény nevelésnek és a hazafiasságnak tulajdonította, hogy Magyarország talpon tudott maradni. ”Ha nem lettünk volna keresztények, nem lennénk itt„ – fogalmazott, hozzátéve: a jövőben is stabil és biztos alapokat kell biztosítani. Azt is kiemelte: a kereszténység gondolata ma is szerepel a nemzeti alaptantervben. Arra pedig, hogy az állam tervezi-e iskolák átadását az egyházaknak, azt felelte, az egyházak fogadókészsége óvatos.
vita brüsszellel a rezsicsökkentésről
A kormány intenzíven részt vesz az unió hatósági energiaárak kivezetését célzó javaslatának vitájában és meg kívánja akadályozni azt – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten. Lázár János kifejtette, hogy Európai Bizottság felvetése alapjaiban érintené a magyar rezsicsökkentést, amit az áram és a gáz hatósági ára biztosít.
Kérdésre beszámolt arról is, hogy a kormány nem személyi ügyként tekint Gyárfás Tamás úszószövetségi elnök lemondására, abban érdekelt, hogy a jövő évi világbajnokság minél sikeresebb legyen. A balhé nem kedvez a fejlesztéseknek és hátrányosan befolyásolhatja az egyéni teljesítményeket is – mondta, a leendő elnök feladataiként meghatározva, hogy vb-rendezői ambíciói mellett a vidéki egyesületekkel is foglalkozzon.

Új bértábla készül a polgármesterek fizetésének rendezésére
A kormány javaslatot tett a Belügyminisztériumnak, hogy készítsen teljesen új bértáblát a polgármesterek fizetésének rendezésére – közölte Lázár János. A tárcavezető emlékeztetett: ötpárti egyeztetés zajlik a helyi önkormányzati törvény módosításáról, az 1500-nál kevesebb lakosú települések polgármesterei fizetésének rendezésére.
A kormány azonban arra tett javaslatot a Belügyminisztériumnak, hogy olyan, teljesen új bértáblát állítson össze, amely minden polgármester fizetésének rendezését célozza – ismertette, hozzátéve, a kormány igazságos és méltányos megoldást javasol.
Karácsonyra lehet eredménye a rendőrségi vizsgálatnak
Nem zárult le a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében zajló belső vizsgálat, a Lázár János reményei szerint a karácsonyig ez megtörténik. Abban állapodtak meg a parlament nemzetbiztonsági bizottságában, hogy addig nem értékelik a többi szálat, például a politikai kapcsolatokat.
az Európai unió bővüléséről
A miniszter a Budapest-Belgrád vasútvonal körüli vizsgálatról közölte: az uniós belső piaci biztos vizsgálja a közbeszerzési szabályok szempontjából a projektet, a vizsgálat a vége felé közeledik, mert az Európai Bizottság kész a megállapodásra Magyarországgal. Arra a felvetésre, hogy sor kerülhet-e a közeljövőben az EU nyugat-balkáni bővítésére, Lázár János azt mondta, a jelenlegi Európai Bizottság mandátuma alatt biztosan nem.
