– A magyar kormány egyetért Donald Tusk, az Európai Tanács (ET) elnöke vitaindítójának megállapításaival, miszerint a kötelező kvóta megosztó és alkalmatlan eszköz a migrációs krízis kezelésére – közölte Lázár János a Kormányinfón.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter leszögezte: az ET-ben folyó vitákban Orbán Viktor kormányfőnek komoly támogatást jelent, hogy 2,3 millió választó álláspontját képviseli, akik a nemzeti konzultációban véleményt nyilvánítottak Soros György hatpontos tervéről.
Azt is mondta: megdöbbentőnek tartja Martin Schulznak, a német szociáldemokraták elnökének a nyilatkozatát, amelyben egy új európai alkotmányt, egy olyan új európai szövetségi államot képzel el, amelyhez 2025-ig mindenkinek csatlakoznia kellene, aki pedig ezt nem teszi meg, az kimarad.
– Ilyen ultimátumot Magyarország legutóbb Adolf Hitlertől kapott – jelentette ki. A belpolitikai kérdések kapcsán elmondta: az állam kifizeti a Czeglédy-ügyben károsult diákok követelését, majd azt érvényesíteni fogja a szocialista ügyvéddel és bűnszervezetével szemben.
Példátlannak nevezte az ügyet, amelyben Czeglédy Csaba, az MSZP, a DK és az Együtt szombathelyi önkormányzati képviselője és társai a gyanú szerint 3 milliárd forintos csalást elkövetve visszaéltek az iskolaszövetkezeti rendszerben dolgozó diákok jóhiszeműségével.

Kovács Zoltán kormányszóvivő és a miniszter
A kormány szerdai döntései közül kiemelte, hogy jóváhagyták mintegy tucatnyi turistaszállás újjáépítését, Csepellel pedig tízéves fejlesztési tervről fognak megállapodni. Jelezte: a kabinet 128 kérdést tárgyalt meg, ezek között kijelölte 16 új lőtér helyszínét, továbbá az elővásárlási joggal megszerzett volt BÁV-székházat a református egyház tulajdonába adja.
Határoztak a földművelési tárca épületfelújításának előkészítéséről és az Állat-orvostudományi Egyetem felújításának megtervezéséről.
A jelenleg zajló honvédségi fejlesztések kapcsán egy kormánygép esetleges beszerzéséről kérdeztük a minisztert. Azt felelte: a honvédelmi miniszternek a csapatszállító képesség helyreállítására van mandátuma, ugyanis a régi, 30-40 éves repülőket jövőre ki kell vonni. A csapatszállító, illetve a harci helikopterek felújítása már zajlik.
Hozzátette: hazánk jelen pillanatban az egyetlen ország az EU-ban, amely nem rendelkezik saját kormányzati géppel. Lapunkat a Honvédelmi Minisztérium arról is tájékoztatta, hogy a csapatszállító gépek mellett a későbbiekben a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében további, deszantolásra, nehéz technika szállítására alkalmas gépeket is beszerezhetnek.
Lázár János a vidéki börtönépítésekről kérdésünkre elmondta: a kormány 2010 után helyreállította a közbiztonságot, a Btk. szigorításával a börtönben lévők száma 12 ezerről 20 ezerre nőtt. Az új bv-intézetek kapcsán hozzátette: a kivitelezői közbeszerzés folyamatban van, a börtönök építése 2018-ban elkezdődik.