– Kezelhető még az Európába zúduló embertömeg?
– Ez egy régóta tartó, lassú népvándorlás hirtelen felgyorsulásának a tünete. Az őket útnak indító borzalmak, az Iszlám Állam vagy a Boko Haram fellépése maga sem a végső magyarázat. A terrorizmusnak és a helyi háborúknak százezrek esnek áldozatul, az éhségnek és a szomjúságnak milliók: ma a Földön legalább egymilliárd ember nem jut megfelelő táplálékhoz és ivóvízhez. Nekik minden okuk megvan rá, hogy elhagyják a földjüket és máshol keressenek maguknak új hazát. És ahol egyre több az éhes, tanulatlan és végsőkig elkeseredett fiatal ember, ott előbb-utóbb élet-halál harc indul a természeti források maradékáért. Ezekben a térségekben egyébként mindig is folytak törzsi és vallási háborúk, csakhogy ma már a legmodernebb fegyverekkel vívják ezeket. S mivel világunkban a távolságok lecsökkentek, a túlnépesedett, félelem és ínség sújtotta országok lakói közül egyre többen fognak úgy dönteni, hogy elhagyják szülőföldjüket, és máshol keresnek maguknak új hazát. Európa pedig, úgy vélik, nyitva áll előttük.
– Jó az, hogy nyitva áll? Jót teszünk a migránsokkal, amikor befogadjuk őket?
– Az üldözötteket be kell fogadni, a népvándorlás ellen pedig védekezni kell. Pokoli dilemma. De feltehetünk magunknak néhány kérdést. Kinek segítünk, amikor a Közel-Keletet vagy Közép-Afrikát átengedjük a terroristáknak, Európát pedig az ő áldozataiknak? Kik utaztatják őket a fél világon át? Kik fölözik le az emberkereskedelem mérhetetlen hasznát? Valóban Európa volna számukra az ígéret földje, ahol majd békében élhetnek, vagy pedig hozzák magukkal a hátukon a polgárháborút, ami elől menekülnek? Való igaz: a gazdag országoknak végre áldozatot kell hozni a szegényekért, már csak a saját jól felfogott érdekükben is. Mert felelősek vagyunk a sorsukért. Nehéz volna tagadni a Nyugat szerepét azokban a világméretű gazdasági folyamatokban, amelyek egész népeket taszítottak a nyomorba távoli földrészeken. Még az iszlamista terrorizmust sem lehet a saját vallási hagyományaikból magyarázni, több köze van annak a kifosztott, megalázott, mesterséges határok közé zárt népek frusztrációjához. De nem az tesz jót velük, aki most a szülőföld elhagyására biztatja őket, hanem aki csillapítani igyekszik az elvándorlást, és abban segít, hogy otthon élhessenek emberhez méltó életet. A befogadáspártiaknak fel kell tenni a kérdést: vajon Európa válogatás nélkül mindenkit tud fogadni? A bevándorlók iránt a németek a leginkább nyitottak, ezt két speciális szempont együtthatása magyarázza: egyrészt Németország még mindig vezekel a második világháborúért, másrészt a német gazdaság azt számítgatja, hogy milyen hasznot húzhat a tömegesen beáramló olcsó munkaerőből. Ennek az olcsóságnak azonban hatalmas ára van. A közhangulat Európa-szerte kezd az ijesztő méretű migráció ellen fordulni. Figyelem: nem a migránsok ellen! Ők nem ellenségeink, ők áldozatok, mint ahogy magunk is azzá válhatunk.
– A svéd miniszterelnök nemrég még 17 millió új bevándorló európai befogadásának szükségességéről beszélt…
– Folyik a bűvészkedés a számokkal, sok vagy kevés ennyi meg ennyi bevándorló. De ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen hatással lesznek az őket fogadó társadalom életére, akkor nemcsak a számokat kell nézni, hanem hogy milyen ütemben érkeznek, adott esetben mennyivel gyorsabban szaporodnak, s hogy mekkora a kulturális távolság a bennszülöttek és a bevándorlók között. Évente ezer vagy tízezer jövevény békés beilleszkedése még talán elképzelhető, milliós nagyságrendben ugyanezt népvándorlásnak nevezik, amelynek következményei óhatatlanul felbomlasztják az együttélés rendjét.
– Nem ennek az elkerüléséről szól a kvótarendszer, amely szétszórná, szétterítené az új jövevényeket Európában, hogy ne csak néhány helyre összpontosuljon a migránstömeg?
– A kvóták megalkotói még mindig azt hiszik, hogy ők szabják meg, mennyien és hová mennek majd. Kvótákkal a folyamat nem befolyásolható: milliók érkeznek. Békés szándékkal és fegyvertelenül jönnek, meglehet ez a fegyvertelenség a legerősebb fegyverük, hiszen nem lehet védekezni ellene.
– Miért egyszerre indult meg a népvándorlás Afrikától a Közel-Keletig?
– Az ökológiai, gazdasági és demográfiai válság sújtotta térségekben egy évtizedek óta tartó folyamat kritikus ponthoz érkezett, ilyenkor mindig történik „valami”, ami a politikai válságot kirobbantja. A mi esetünkben ez az iszlamista terrorizmus látványos fellépése, a kamerák előtt és a kamerák számára végrehajtott tömeggyilkosságokkal és egyebekkel. Ez hajtja, űzi felénk az ott élőket, és ebből a szempontból teljesen közömbös – viszont megállapíthatatlan –, hogy közülük kik és hányan minősülnek menekültnek a genfi konvenciók szerint. S hogy miért Európába tartanak? Mert máshol nem fogadják be őket. Tudják vagy tudni vélik, hogy mire számíthatnak: mobiltelefonjuk és internetelérésük van. Akik eljutnak a magyar határig, azoknak a többsége nem a tanulatlan, nyomorgó vagy a polgárháborútól földönfutóvá tett emberek közül kerül ki. Az ellenben igaz, hogy ingük-gatyájuk rámegy erre az utazásra, ezért is olyan elszántak. Európa ellenben tanácstalan: vagy az alapvető értékeihez tartja magát – felebaráti szeretet, irgalom, emberi jogok –, vagy védekezik, védi ezeknek az értékeknek a történelmi fennmaradását. S nézzünk szembe azzal is, hogy akiket most befogadnánk, azoknak a hagyományában nem szerepel a más meggyőződések iránti türelem és tisztelet. Nyugat-Európa számos nagyvárosában már ma is mindennapos a súrlódás a jövevények és a többségi társadalom között. Jelenleg mintegy húszmillió muszlim él Európában. A most érkezők többsége fiatal férfi, akiket idővel népes családok követnek, amelyek termékenységi rátája az európait többszörösen meghaladja. Akadnak városok, régiók, ahol belátható időn belül a migránsok kerülnek többségbe: egyre nehezebb lesz tőlük azt kívánni, hogy ők alkalmazkodjanak az európai normákhoz. Arról nem is beszélve, hogy az eddigi megfigyelések szerint a második nemzedékből a beilleszkedés kudarcai gyakran a befogadó kultúrával szemben ellenséges indulatokat váltanak ki. Hogyan reagálnak majd erre az európai bennszülöttek? Minél később ébrednek az európai kormányok, annál nehezebb lesz a helyzetet kezelni. Ezért hangoztatom, hogy a migránsokon ott kell segíteni, ahonnan érkeznek, mert senki sem örömest hagyja el a hazáját. Ez áldozatokat követel tőlünk, ettől borsózik a Nyugat háta. Mert amennyiben a fenntarthatatlan gazdagság és tűrhetetlen nyomor mostani világrendszerét reformálni kezdenénk, annak a rendszer haszonélvezőinek hatalma és vagyona látná a kárát. Európa vezetői, a közvélemény formálói és az üzleti világ ezért ilyen befogadó. A rövid távú érdekek szokás szerint elnyomják a hosszabb távra előre látó gondolkodást.
– Magyarország is keresi az érdekét, de ez a Nyugat rosszallását eredményezi…
– Európa szemlátomást még nem tudja, hogy mihez kezdjen, de elvárja, hogy alkalmazkodjunk hozzá. Ilyen nagyságrendű kihívásnak valóban csak együtt tudnánk megfelelni. Addig azonban, amíg erről megszületik az egyetértés, nem árt, ha a saját eszünk után megyünk. Ezek védekező lépések lesznek, amelyek egy szükséghelyzetet hivatottak megoldani: védjük a határainkat, akadályozzuk az illegális bevándorlást. Ha úgy találjuk, hogy egy útvonalon elviselhetetlenül nagy a forgalom, akkor nem az a megoldás, hogy az utat kiszélesítjük, mert akkor még többen mennek majd arra. Ellenkezőleg, szűkíteni kell, lassítani az áthaladást, hogy a rajta közlekedők egy része inkább más megoldást vagy más útvonalat válasszon. Ha a migránsok zöme esetleg Horvátország és Szlovénia felé tart majd, gyanítom, hogy ezek az országok, bármit is mondjanak ma, pillanatokon belül felhúzzák a saját kerítéseiket.