Langerné Victor Katalin arra reagált, hogy tizenötezer dollárt, azaz mintegy négymillió forintot adományozott két magyar iskolának Mohammad Hamid Anszari, az Indiai Köztársaság alelnöke.
A Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Dr. Ámbédkar Gimnázium, Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Általános Iskola a roma gyermekek társadalmi felzárkózásának elősegítésében végzett évtizedes munkájáért kapta a támogatást, amelyet jelképesen Szalma Anszari, az alelnök felesége adott át hétfő reggel.
Langerné Victor Katalin az M1-en hangsúlyozta: mindkét oktatási intézmény célja, hogy kinyíljon a világ a hátrányos helyzetű fiatalok előtt, és olyan jövőképük legyen, amely kiemelheti őket a szegénységből. Ennek érdekében idegen nyelvet tanítanak és felkészítenek az érettségire – mondta.
A helyettes államtitkár közölte, a Gandhi gimnázium évek óta jó kapcsolatot ápol az indiai nagykövetséggel.