Furcsa körülmények között jutott lakáshoz a szocialisták leköszönő elnöke, Molnár Gyula – írta a 24.hu. A portál szerint Molnár még 2007-ben, XI. kerületi polgármesterként szerzett meg egy olyan ingatlant, amelyet a kerülettel üzletelő egyik ingatlanberuházó, Balásdi-Szabó István cége építtetett. A Nádorliget lakóparkban található lakás azonban nem rögtön került Molnár Gyula nevére, azt előbb akkori párttársa, Élő Norbert ingatlanos cége, a C-Moll Zrt. vette meg, amely aztán két hét múlva továbbadta Molnárnak.
A portál szerint a cégnek azért kellett részt vennie az ügyletben, hogy így leplezzék az esetleges összeférhetetlenséget, ilyen vételnél ugyanis „felvethető, hogy az újbudai kerületi vezetés a vállalkozónak kedvező döntései összefügghetnek azzal, hogy Molnár a lakóparkjában vesz lakást”. A 24.hu hozzáteszi, az ügyletet bonyolítja, hogy a C-Moll portfóliójába inkább az ingatlanhasznosítás, semmint a -kereskedés illik bele, ráadásul Molnár Gyula hetekkel az adásvétel előtt használta már a lakást, sőt már 2006 novemberében is a lakberendezéssel foglalkozott.
Ezt a tényt erősítheti, hogy Molnár 2007. január 29-i keltezésű vagyonnyilatkozata is tartalmazza a szóban forgó lakást, holott az február 6-án került a tulajdonába. Az MSZP leköszönő elnöke állítja: transzparens módon és piaci áron vette az ingatlant, aminek semmi köze nem volt polgármesterségéhez, csupán ismerte és szerette a környéket.