Európában mintegy 780, Magyarországon 415 madárfajt figyeltek meg, közülük több mint 270 Budapesten is előfordult már. A hazai fajok fele nálunk is költ – jelentette ki lapunknak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője annak apropóján, hogy a napokban megérkezett hazánkba Tóbiás, a fekete gólya. E madár a maga 19 évével a legöregebb ismert, vadon élő fekete gólya az országban.
Orbán Zoltán elmondta, hogy a Magyarországon ősszel átvonuló madarak három kontinensről származnak. – A legtöbb faj természetesen Európából vonul keresztül hazánk területén, de érkeznek ide madarak az észak-amerikai és az ázsiai kontinensről is. E fajok egyedszámát szinte lehetetlen meghatározni, de az érintett madarak sok száz millióan lehetnek – tette hozzá.
A szakember rámutatott arra, hogy a tavaszi vonulás sokkal gyorsabb, mint az őszi, mert ilyenkor hajtja a madarakat a közelgő szaporodási időszak. Hangsúlyozta, hogy vannak hosszú és rövid távú vonulók, utóbbiak nem repülik át a Szaharát, hanem attól északra, elsősorban az európai mediterráneumban telelnek.
Példaként említette a nádasainkban fészkelő, verébnél kisebb fülemülesitkét, miközben a méretben hasonló foltos nádiposzáta hosszú távú vonuló, és a magyarországi fészkelőterületeitől három-ötezer kilométerre repülve a Szaharától délre telel. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy az egyes fajokon belül sokszor máshogy vonulnak a fiatalok és az öregek, sőt nemegyszer a hímek és a tojók is.
Orbán Zoltán beszélt arról is, hogy a vonulási és telelési időszakban Magyarországon egyszerre vannak jelen a nálunk fészkelő, illetve csak vendég fajok. A mintegy 1,2 millió költőpáros széncinege-állományunk és az az évi fiókák jelentős része itthon marad, létszámuk ugyanakkor tovább bővül az Eurázsia északi térségeiből érkezőkkel.
A Magyarországon költő fehérgólya-állomány ennél jóval kisebb, 5300–5500 párra tehető, de számuk legalább stabil. Ezzel szemben az ezredfordulót követő drámai állománycsökkenést elszenvedő fecskéink fajonként akár közel negyedmilliós népességéből a füstifecskéknél 90-100 ezer, a molnárfecskéknél 27-36 ezer, a partifecskénél pedig mindössze 15-50 ezer pár maradt hazánkban.
Az MME szóvivője kifejtette, hogy a vonulás egy nagyon összetett kérdés, példaként említette a fekete rigót, amely nálunk vonuló besorolású, de az állomány egy jelentős része, főként a településeken vagy azok közelében élők itthon maradnak, ezért viselkedésük pontosabb meghatározása részlegesen vonuló. Ugyanakkor a fehér gólyák esetében hiába marad itthon néhány tíz madár telelni, a faj hosszú távú vonuló besorolása nem változott, mivel az áttelelők aránya az állományon belül rendkívül alacsony.
Megemlítette azt is, hogy a nagy testű madaraknál az ivarérés három-négy évet is igénybe vehet, és addig a fiatalok egy része tavasszal nem repül vissza hozzánk, hanem Afrikában marad vagy megáll félúton; Izraelben vagy Törökországban tölti a nyarat, és majd csak négy-öt év múlva tér vissza.
Orbán Zoltán beszámolt egy érdekes jelenségről is: nagyon markáns hidegfront esetén ugyanis az országban telelő madarak, főként a kistestű énekesek akár jelentős része délebbre húzódik, mert már egy-két-három nappal korábban érzékelik az erős időjárásváltozást – ilyenkor ürülnek ki látványosan az etetők. Eközben azonban – ugyancsak a hidegfront miatt – északról újabb fajok és jelentősebb madártömegek is érkezhetnek.
A szakember beszélt arról is, hogy egy-egy fészkelő faj eltűnése vagy éppen felbukkanása jelentős mértékben attól függ, hogy hol húzódik egy populáció pereme. Így tűnt el Magyarországról körülbelül tizenöt éve fészkelő madárként a kövirigó, amely a második világháború után, a megostromlott főváros romjai között még előszeretettel költött. A hazánkban az utóbbi időben felbukkanó madarak között emelte ki a kék kövirigót és a darut, utóbbi több mint száz év után először 2015-ben költött itthon. Az év madara, a vándorsólyom is húsz éve tért vissza Magyarországra fészkelő fajként.