Köves Slomót az M1 aktuális csatorna híradójában arról kérdezték, hogy a vezető rabbi a 168 órának elmondta, idén is kapott hanukai üdvözletet Vona Gábortól, a Jobbik elnökétől. Ebben Vona Gábor és a Jobbik „Isten áldását kérik a hanukai ünnepléshez”.
Köves Slomó azt mondta: olyan politikusoktól, akik éveken keresztül a rasszista gyűlöletet terjesztették, és még mindig olyan parlamenti képviselőket tudnak a soraikban, akik például „a zsidók Dunába lövését egy befejezendő feladatnak tekintik”, ezt cinikus gesztusnak tartja. Hozzátette: tavaly erről bővebben volt szó, és azóta sem változott sem a helyzet, sem a véleménye.
Az ő üzenetük – mondta a vezető rabbi -, hogy ha valaki úgy érzi, a sötétséget terjesztette, úgy teheti jóvá, ha a fényt terjeszti; vagyis amilyen vehemenciával a rasszista gyűlöletet terjesztette a Jobbik a magyar falvakban, ugyanúgy kellene egymás megértését és elfogadását terjeszteniük, nem proklamációkban, hanem a cselekedetek szintjén.