– Ki kell állni hagyományos értékeink mellett, erősíteni kell a hagyományos közösségeket, fel kell építeni a büszke és szuverén nemzetek együttműködésére épülő erős Európát – jelentette ki tegnap Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Európai Régiók Bizottsága néppárti csoportja Demográfiai változások és társadalmaink újjászületése című tanácskozásának megnyitóján. Szavai szerint nagy küzdelem vár Európára, de ebben az Európai Néppárt számíthat a magyarok erkölcsi többségére, számíthat Magyarországra.
A házelnök beszédében kifejtette, hogy az európai emberek körében kialakult, és ma még létezik egy természetes erkölcsi többség, amely úgy gondolja: az élet forrása a nő és a férfi, és az életközösségükön alapuló család változatlanul a jövő záloga. Szerinte ugyanez a többség úgy véli, hogy európai emberek nélkül nincs többé európai kultúra és civilizáció, amely nem akarja összemosni a menekült és a gazdasági migráns fogalmát. Kijelentette: Európa összes társadalmán belül érzékelhető ezen erkölcsi többség megléte, amit meg akarnak semmisíteni.
Kövér László úgy látja, mindezt Európán kívüli erőcsoportok teszik, de szerinte nyilvánvalóan az európai politikán belül is vannak szövetségeseik. Mint mondta, ez a magyarázata annak, hogy napjainkban a kontinensen ideológiai és politikai támadás célpontjai mindazon intézmények – a nemzeti államok, a keresztény egyházak és a családok –, amelyek az európaiak identitásának legtermészetesebb alkotóelemeit hivatottak oltalmazni, erősíteni.