Szerda reggel 9 órakor kell megjelennie Kovács Béla jobbikos EP-képviselőnek a Központi Nyomozó Főügyészségen, ahová költségvetési csalás miatti gyanúsítotti kihallgatására idézték be. Tekintettel arra, hogy nem jelent meg az előző kihallgatáson, a kormánypártok arra kérték Vona Gábort, a Jobbik elnökét: utasítsa Kovács Bélát, hogy jelenjen meg a nyomozó hatóságok előtt. Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője tegnap tartott sajtótájékoztatóján bírálta, hogy noha az EP már felfüggesztette a jobbikos képviselő mentelmi jogát, akit az Európai Parlament, valamint a magyar ügyészség is beidézett meghallgatásra, eddig ezeknek nem tett eleget.

A politikus legutóbb külföldi kezelésre hivatkozott
– A kémkedéssel és költségvetési csalással gyanúsított jobbikos politikus hónapok óta bujkál, legutóbbi, június 23-ra tervezett meghallgatásával kapcsolatban pedig gyenge fedősztorit hozott arra, miért nem tudott ott lenni – emlékeztetett Hollik. Közölte: az újabb forduló szerdán lesz a Központi Nyomozó Főügyészségen, ha a Jobbik EP-képviselője nem jelenik meg, nemzetközi elfogatóparancsot adnak ki ellene. – Reméljük, hogy a Jobbik nem süllyed erre a szintre, Vona Gábor pedig biztosra megy és utasítja Kovács Bélát, hogy jelenjen meg a nyomozó hatóságok előtt – fogalmazott a KDNP-s politikus.
Hollik István szavaira Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke úgy reagált: Vona Gábor nem ad pártutasításokat, Kovács Bélának pedig már az előző meghallgatásra is szándékában állt elmenni, és vélelmezi, hogy most részt fog venni azon. Ezt mondta Balczó Zoltán jobbikos EP-képviselő is, akit képviselőtársa arról tájékoztatott Brüsszelben, hogy meg fog jelenni szerdán az ügyészségen.
Ismert: Kovács Bélának június 23-án kellett volna megjelennie a költségvetési csalással összefüggő gyanúsítotti kihallgatásán, amikor az EP-képviselő – állítása szerint – Brüsszelben dolgozott, a valóságban viszont Abháziában tartózkodott. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) július 19-re újabb idézést küldött az EP-képviselőnek, a tértivevényt az ellenzéki politikus budapesti lakcímére bejelentett hozzátartozója – anyósa – írta alá. Erre a törvények lehetőséget adnak, az idézés kézbesítettnek tekintendő.