– A biodóm acélszerkezete 36 méterrel nyúlik majd a föld fölé, két méterrel magasabb lesz, mint a Nagyszikla – nyilatkozta Persányi Miklós a Liget Budapest blognak.
A Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója, a Liget Budapest projekt zöldfelületi fejlesztéseinek miniszteri biztosa az interjúban azt is elmondta: az építmény formája korallzátonyra emlékeztet, ami a nyílt pályázaton kiválasztott építésziroda döntése volt.
Az ötszintes, másfél hektár alapterületű ősvilági ökoház belmagassága lehetővé teszi, hogy méretesre növő fák is megéljenek benne, ne kelljen néhány évente kivágni azokat, mint a régi Pálmaház növényeit.
A biodóm a tízmillió évvel ezelőtti világot fogja bemutatni, amikor Budapest vidéke tengerpart volt, a budai hegyek, illetve a Börzsöny pedig szigetekként emelkedtek ki. Az épületben több tengeri és édesvízi akvárium épül, a legnagyobb 1,7 millió literes lesz.
A biodóm tetején az acélszerkezetet kétrétegű teflonfólia borítja be, és a rétegek közt levegővel töltik meg a tetőt. Ez a légpárna a legjobb hang- és hőszigetelő, miközben átengedi a fényt – ismertette Persányi Miklós.

Az új létesítmények szeptember óta készülnek
A projekt becsült végösszege 20,8 milliárd forintról 32,7 milliárdra nőtt, ez csak a biodóm építésének költsége. A korábbi, 20,8 milliárdos kalkuláció még a négy évvel ezelőtti árakra vonatkozott, azóta emelkedett például az építőipari költségszint, de az építőanyagok is drágábbak lettek – magyarázta a miniszteri biztos.
A Pannon park projekt költsége jelenleg 43,7 milliárdot tesz ki, ebben benne van a növények, a parképítés, a közművek, az állatok, a berendezések és a felszerelések költsége. Az összeg tartalmazza a hullámvasút rekonstrukcióját is, amely a biodómhoz kapcsolódik majd.
A főigazgató beszámolt arról is, hogy a tervek szerint tavasszal az egykori Vidámpark területének egy részén megnyílik a Holnemvolt vár, amelynek legfőbb célcsoportja a 2–8 év közötti gyerekek.
A vár központi épületében lesz a Hétpróba palota, amelyet macskaköves udvar vesz majd körbe kézművesekkel, istállóval, és idetartozik majd a régi, Schäftner-féle körhinta is.