Majdnem meglincselték a helyi boltosnőt Encs Fügöd településrészén, miután az autója elé ugrott egy kisgyerek. Lapunk úgy tudja, hogy a nő lassabban haladt a megengedett sebességnél, amikor a kisgyerek kirohant az autó elé, akinek kibicsaklott a bokája, így már nem tudott az autó elől kitérni.
Az autót vezető nő megállt segítséget nyújtani, ekkor többen köré gyűltek, majd bántalmazni kezdték. A Magyar Idők úgy tudja, hogy egy roma asszony a testével védte meg őt, így menekült meg a lincseléstől, bár így is súlyos sérüléseket szenvedett. Elsődleges információk szerint az autójában is keletkezett kár.

Encsen csaknem megismétlődött az olaszliszkai tragédia
Fotó: MTI
Ezt erősítették meg a Boon.hu-nak a helyiek, akik tudni vélik azt is, hogy a nőnek kiverték egy fogát, sőt a vele lévő vejét is fojtogatták.
A rendőrség megerősítette a történteket annyiban, hogy valóban egy takarásból útra lépő kislányt ütött el egy nő, a gyerek súlyos sérülésekkel került kórházba.
Többen a helyiek közül a gyerek segítségére siettek, azonban mások a nőt hibáztatták, majd két férfi felváltva kezdte el bántalmazni a nőt, akit végül a gyorsan kiérkező rendőrök mentettek ki a helyzetből. Két férfit állítottak elő a sofőrt megverő helyiek közül, egy 19 és egy 27 éves helyi férfit.