A politológus szerint unalmasabbak lesznek a politikai viták, ezzel együtt kérdés, hogy van-e LMP Schiffer nélkül, és az is, hogy sikerül-e megugrania a pártnak az ötszázalékos parlamenti küszöböt 2018-ban. Szavai szerint ha az LMP más pártokkal akar együttműködni, az a párt végét jelentené, Schiffer távozásának pedig a Fidesz a nyertese.
A politológus blogjában kitért arra is, hogy az Index interjújának a „borzalmas tagságról” szóló része egy törülközőbedobás susogó hangját idézte fel, amit egy talán öt százalékot elérő pártért kár elviselni. Hozzátette: így aztán érthető, hogyha Schiffer a „csúcson” akarja abbahagyni az aktív politizálást. Kiszelly Zoltán politológus értékelése szerint Schiffer András a ciklus felénél mérleget vont, és úgy látta, hogy az LMP nem tudott érdemben elmozdulni a kis párti pozícióból, az öt százalék körüli támogatottságról. A pártnak emellett nem sikerült napirendre emelnie azokat a számára fontos témákat, gondolkodásmódokat sem, mint például az ökopolitika.
Kiszelly azt hangsúlyozta: az is csapdahelyzet volt az LMP-nek, hogy a bal- és jobboldal között helyezték el őket, ám nem sikerült harmadik pólussá válniuk. – Ha az LMP végleg elbukja vagy feladja ezt a pólusképző kísérletet, akkor középen felszabadul az a hely, amit annak idején Bajnai Gordon is megragadott. Én arra tippelek, hogy sokat fogunk beszélni egy teljesen új, harmadik, zöldmezős párt megjelenéséről – fogalmazott a politológus.