Tíz év fegyházbüntetésre ítélt szerdán a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa egy volt rendőr alezredest, aki fiatal-, illetve kiskorú lányok sérelmére követett el kiskorú veszélyeztetése, valamint nemi élet szabadsága és nemi erkölcs elleni bűncselekményeket. Az áldozatok érdekében a tárgyalás zárt ajtók mögött folyt, a határozatnak csak a rendelkező része ismert. Azt viszont tudni lehet, hogy a férfi az őt vádló ügyészség és a katonai tanács szerint is magát bűnmegelőzési, drogprevenciós szakértőként feltüntetve előadások és táborok tartása alkalmával környékezte meg áldozatait.
A Teol.hu korábbi cikke szerint a vádlott a gyermekeket éttermekbe vitte, apró bizsukat, néha ruhákat, fehérneműket vásárolt nekik, hangoztatva, hogy szereti őket. Sokszor szexuális tartalmú vagy arra utaló beszélgetéseket kezdeményezett. Olyan feladatokat adott a gyerekeknek, amelyekről szexuális jellegű vagy kétértelmű vicceket lehetett előadni. A képzések közötti estéken, valamint a táborokban azt állította a lányoknak, hogy látja a lelkeket, illetve tud a szellemekkel kommunikálni. Összesen huszonegy lánynál próbálkozott. Mellékbüntetésként a volt rendőrt végleges hatállyal eltiltottak minden olyan foglalkozás gyakorlásától, illetve egyéb tevékenységtől, amelynek részeként 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné. Az első fokú ítélet nem jogerős.