Nem okozott különösebb meglepetést, hogy az Országgyűlés kulturális, valamint népjóléti bizottságában a kormánypárti képviselők támogatták, az ellenzékiek viszont elutasították az emberi erőforrások miniszterjelöltje kinevezését. Pedig a képviselői kérdéseket, hozzászólásokat maga Kásler Miklós is úgy értékelte, hogy azok nem érintették az általa fontosnak tartott alapértékeket, vagyis egyetértés van abban, hogy az alapvető emberi, keresztény és nemzeti értékek határozzák meg a tárca működését a jövőben.
Kásler Miklós kiemelte: az Emberi Erőforrások Minisztériuma ugyan nagy területeket fog át, ám ezek középpontjában egyetlen dolog áll, az ember, és a tárcának kiemelt célja, hogy Magyarországon az emberek ne csak jobb, hanem szebb életet is élhessenek. Szavai szerint a kultúra, az oktatás, a sport, a családügyi, az egészségügyi és a szociális terület fejlesztése, alakítása is ezt a célt szolgálja majd.
Biztosítani kell a hozzáférést a kulturális értékekhez, hogy az emberek megélhessék és értékelhessék a magyar identitást. A miniszterjelölt reményét fejezte ki, hogy a magyar a világ egyik legműveltebb nemzete maradhat, ennek érdekében csökkenteni kell például a korai iskolaelhagyás mértékét, meg kell erősíteni a pedagógus szakszolgálatokat, növelni a gyógypedagógusok számát, és általában átalakítani az oktatás infrastruktúráját.
Hozzátette: napirenden van a pedagógusi minősítési rendszer továbbfejlesztése, és növelni kell a pedagógusok elismertségét, megbecsültségét is. Kiemelt célnak nevezte, hogy Európa egyik legkiválóbb felsőoktatási rendszerét alakítsuk ki. Az egészségüggyel kapcsolatban Kásler Miklós a parlamenti bizottsági meghallgatásán is prioritásnak nevezte a népegészségügy fejlesztését, az alapellátás teljes újragondolását és megerősítését, az országos intézetek súlyának és szerepének növelését, a sürgősség és a mentés átszervezését és a gyermekgyógyászat, valamint a népbetegségek – keringési, mozgásszervi és mentális megbetegedések – kiemelt kezelését.
Úgy vélte, struktúraváltás nélkül nem lehet javítani a kórházak gazdálkodásán, ugyanakkor kérdésre válaszolva hangsúlyozta: kórházbezárás nem szerepel a terveik között. Azt mondta, napirenden van az állami és a magánellátás viszonyának rendezése is. A nővérhiányról úgy vélekedett, hogy annak megoldása nem kizárólag anyagi kérdés, hanem magában foglal olyan szociális intézkedéseket is, amilyen például a lakhatási lehetőségek javítása.

A híres onkológus leszögezte, hogy tisztségét szolgálatként értelmezi
Fotós: Teknős Miklós
A miniszterjelölt a szociális területen kiemelt célnak nevezte a rászorulók számának csökkentését, és az idősek ápolásához szükséges feltételek biztosítását. Lényegesnek tartotta a családok létrejöttének, megerősödésének és megtartásának a támogatását, valamint a többgenerációs családmodell kiszélesítését, a generációk közötti szolidaritást. Mint a területért is felelős tárcavezető, a sportot a magyar identitás részének nevezte, és annak a reményének adott hangot, hogy a jövőben is minél több hazai és nemzetközi sporteseményt rendezhetünk.
A humántárca leendő első embere kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: a kormány által képviselt értékrendekbe nagyon sok minden belefér például az európai és a magyar kultúrából, az európai és a magyar oktatásból, ez egy sokgyökerű nemzet, és a világ akkor szép, ha tarka.
Kásler Miklós végül leszögezte: a miniszterséget a szó eredeti jelentéstartalmában, vagyis szolgálatként értelmezi.