Négy hónapja kezdte meg munkáját az Országos Bírói Tanács (OBT), ez idő alatt a 27 választott tagból 17 lemondott: ez önmagában is beszédes – fogalmazott Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke szerdán a Magyar Idők kérdésére, hozzátéve, hogy az OBT tagjai között olyan személyek is vannak, akik egyéni érdekeik vagy sérelmeik által vezetve nyilvánítottak véleményt, veszélyeztetve ezzel a bírósági szervezet működését és az eddig elért eredményeket.
Ismert, miután a tanács több tagja lemondott, a csonka szervezet többször bírálta Handó Tündét, akit előbb elmarasztaltak kinevezési gyakorlata miatt, majd belengették azt is, hogy kezdeményezni fogják az elmozdítását.

Az OBH elnöke szerint az ítélkezés területén óriási változások történtek
Fotó: Havran Zoltán
– Sajnálatos, hogy az OBH-nak nincs kezdeményezési jogköre, hogy az Alkotmánybíróság ezzel a vitával foglalkozzon. Ezt a „cicaharcot” máskülönben csak jogszabály-módosítással lehetne orvosolni – vélte az elnök.
– Négy OBT-s személy ellen egyébként fegyelmi kezdeményezés van, de mivel mentelmi jogot élveznek, bármit megtehetnek, mert jogon felül állnak – magyarázta. – Ahogyan megtehetik azt is, hogy testületi felhatalmazás nélkül kirohannak egy európai uniós szervezethez és beavatkozást kérnek, mi pedig csak a sajtóból értesülünk erről – mondta Handó. – Tavaly a 274 bírói pályázatból 15 volt eredménytelen.
Hét olyan pályázat van, amin lehet vitatkozni, hogy jó volt-e a döntésem, de akkor sem lehet szalagcímen megjelentetni, hogy törvénytelen. Enyhe túlzásnak tartom – hangsúlyozta. – A legfontosabb változás az életünkben, hogy létrejön a Közigazgatási Felsőbb Bíróság: újra kell gondolni, hogy milyen ügyek hova tartoznak majd, de ki kell alakítani a közigazgatási bíráskodás koncepcióját is – sorolta az OBH vezetője.
Mint mondta, az elmúlt hat évben is óriási változáson ment át ez a terület, a közigazgatási ügyeket Európában nálunk bírálják el a leggyorsabban.