Néhány napon belül sajtótájékoztatót tartanak, ahol bejelenti a döntését – mondta Tarlós István, akit az ATV azzal kapcsolatban kérdezett meg a Fővárosi Közgyűlés tegnapi ülése előtt, hogy vállalja-e az újbóli megméretést a főpolgármesteri címért. A Népszava ugyanakkor arról írt, már eldöntött kérdés, hogy Tarlós lesz a Fidesz–KDNP 2019-es jelöltje. Tarlós István korábban úgy nyilatkozott, hogy csak feltételekkel vállalja az újabb megméretést a jövőre esedékes önkormányzati választáson, a döntést pedig azután hozza meg, hogy személyesen egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel.
– Már idén ellenzéki előválasztást kellene rendezni a 2019-es önkormányzati választások előtt – mondta tegnap Karácsony Gergely, a Párbeszéd alelnöke a Klubrádiónak. A politikus szerint erről az ellenzéki pártoknak egy hónapon belül dönteniük kell. Zugló polgármestere, a baloldal 2018-as miniszterelnök-jelöltje arra nem adott választ, hogy ő maga elindulna-e egy előválasztáson.
Horváth Csaba szerint van esély megverni Tarlós Istvánt, de csak akkor, ha az ellenzék egy közös jelölttel tud nekivágni a főpolgármester-választásnak. – A magam részéről vállalom is a megméretést, amennyiben a jelenlegi főpolgármester valóban elindul jövőre – jelentette ki tegnap az MSZP fővárosi képviselője. Horváth Karácsonyhoz hasonlóan korábban szintén felvetette, hogy egy fővárosi ellenzéki előválasztáson kellene megtalálni a megfelelő közös főpolgármester-jelöltet.
Meg kell jegyezni: az előválasztás gondolata folyamatosan felmerül a baloldalon, ám még soha nem használták Magyarországon. Demszky Gábor azon gondolkodik, hogy visszatér a politikai életbe – erről a 24.hu-nak adott, sokakban megrökönyödést kiváltó interjújában beszélt kedden a 2010-ben leköszönt főpolgármester. Demszky függetlenként méretné meg magát, és azt sejtette, hogy a jövő évi főpolgármester-választásban gondolkodik, de, ahogy fogalmazott, amíg nincs mögötte a megfelelő tárgyi és intellektuális erő, addig nem indul.
Az egykori SZDSZ-es volt főpolgármester elmélete szerint az ellenzék tavasszal megerősödik az EP-választáson, megnyeri Budapestet és néhány várost, majd ősszel, az önkormányzati választáson meg is fordítja az egész országban az eredményt.
– Azért is csábít a főpolgármester-választás, mert kulturális precedenst kívánok teremteni egy olyan kampánnyal, amely az agymosó politikai marketing eszköztárának legtöbb elemét nélkülözi – ezt már Puzsér Róbert mondta a főpolgármesteri ambíciói kapcsán néhány hete. Hozzátette: visszalép a győzelemre esélyes jelölt javára abban az esetben, ha az felvállalja a programját. Az újságíró, kritikus augusztus 6-án jelentette be indulási szándékát.