Azért nem emelkedhetett még jogerőre Sneider Tamásnak, a Jobbik elnökének hivatalos bejegyeztetése, mert két, a fellebbezésre jogosult személy nem vette át a törvényszéki végzést, s az iratok „nem kereste” jelzéssel érkeztek vissza a bírósághoz – értesült a Magyar Idők a Fővárosi Törvényszéktől.
Lapunk azért fordult a hatósághoz, mert a Jobbik májusi tisztújításán elnökké választott Sneider helyett a mai napig Vona Gábor (képünkön) korábbi pártvezető neve szerepel az elektronikus nyilvántartásban.

Fotó: MTI
A törvényszék a hatályos eljárásjogi szabályozásra hivatkozva azt is közölte, ha a kézbesítés azért volt sikertelen, mert a címzett az iratot nem vette át – azaz a postán történő kézbesítés esetén a levél a bírósághoz „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza –, az iratot a kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni.
– Csak ez után lehet számolni a fellebbezésre biztosított határidőt – fogalmaztak.
Lapunk megírta, a Jobbik jogászainak hét hónap elteltével még mindig nem sikerült bejegyeztetni Sneidert a párt új elnökének.
A Jobbik, valamint a törvényszék korábbi tájékoztatásából az tűnik ki, hogy a hatóság több alkalommal is hiánypótlásra szólította fel a Jobbikot a képviselő-változtatásra irányuló kérelmével kapcsolatban, aminek eleget is tettek, ennek ellenére Sneidert hivatalosan a mai napig nem jegyezték be elnökként.