Vizsgálja a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF), hogy Gyárfás Tamást valóban tájékoztatták-e rendőrök, ügyészek, és ha igen, személy szerint kik az elmúlt húsz évben a Fenyő-gyilkosság nyomozásának rá vonatkozó adatairól – írta meg a PestiSrácok.hu.
Lapunk úgy tudja, hogy volt politikusok is képbe kerülhetnek az információáramlás vizsgálata során. Amennyiben így lesz, még jobban megerősödhet az ügyben a Magyar Idők és Heti Válasz által korábban kifejtett információ, miszerint Gyárfás – és Ihász Sándor volt fővárosi, majd fellebbviteli főügyész – meggyanúsítása csak egy sokkal nagyobb, magasabb szintekre vezető ügy első lépései voltak.
Gyárfás csütörtökön írásban nyújtotta be a Nemzeti Nyomozó Irodának az április 17-i őrizetbevétele után tett szóbeli vallomása kiegészítését. A sportvezető második kihallgatásán megtagadta a vallomástételt, helyette írásban közölte érveit.
Védője, Bánáti János a Zoom.hu-nak azt mondta: a kiegészítés részletezi ügyfele és Portik Tamás, valamint Gyárfás és Tasnádi Péter kapcsolatát. Ezentúl bemutatja, hogy a Nap TV volt tulajdonosa szerint miként zajlott Fenyő Jánossal való konfliktusa, amit a kereskedelmi kamara választott bírósága előtt, illetve külön szerződésben zártak le. Bánáti elismerte, valóban rendkívüli ellentétek feszültek Fenyő és Gyárfás között, ám a szerződést követően érezhetően megváltozott a felek kommunikációjának a hangneme.

A sportvezetőt a gyilkosság felbujtójaként gyanúsítja a rendőrség
Fotó: Mirkó István
A védő szerint ugyanakkor nem tényszerű, hogy Gyárfást az elmúlt húsz évben tájékoztatták volna a hatóságok részéről a Fenyő-gyilkosság nyomozásának részleteiről.
A PestiSrácok.hu és a Zoom.hu írt arról, a sportvezető elleni házi őrizet elrendelését indítványozó, április 17-i ügyészi leirat szerint Gyárfás „ismeretlen forrásból információkkal rendelkezett a Fenyő-gyilkosság felbujtójának felkutatására indított nyomozás állásáról és a vele szemben beszerzett bizonyítékok mibenlétéről”.
Gyárfást azzal gyanúsítják, ő bujtotta fel Portik Tamást, hogy ölesse meg üzleti ellenlábasát, Fenyő Jánost 1998-ban. A bérgyilkost, Jozef Roháčot jogerősen életfogytiglanra ítélték. Portikot március 22-én gyanúsították meg a bérgyilkos megbízásával.
Ihász Sándort bűnpártolással gyanúsították meg, miután átvett barátjától, Gyárfás Tamástól egy leiratot a megzsarolásához használt hangfelvételről, ám nem jelezte a nyomozóknak, pedig tudnia kellett, hogy tavaly október 31-én újraindult a felbujtó utáni nyomozás.
Az ügyészi indítvány szerint Ihász Sándor irodájában megtalálták a sportvezető előre megírt védekezését is, amiben az ügyészek szerint olyan bizonyítékokkal kapcsolatban is megfogalmazta a védekezését, amelyek létezéséről nem is tudhatott. Ihász egyébként volt fővárosi főügyészként tudhatta, hogy a rendőrségnek az ügyben milyen bizonyítékokat sikerült beszereznie.
Védője, Papp Gábor nem kívánt nyilatkozni, ám korábban azt mondta a Zoom.hu-nak: a Gyárfás Tamás házi őrizetének elrendelését célzó ügyészi indítvány Ihász ügyével nincs összefüggésben.
Ihász a hét elején elfogultsági és kizárási indítványt tett az ellene vizsgálatot folytató KNYF és annak vezetője, Keresztes Imre ellen, amelyben arra hivatkozott: Keresztes éveken át a helyettese volt a Fővárosi Főügyészségen, s a nyomozó ügyészek között is számos korábbi beosztottja van. Lapunk úgy tudja, Ihász indítványát a Legfőbb Ügyészség bírálja el, azonban az eljárásnak nincs határideje.