Legitim és elfogadható cél az, hogy a civil szervezeteknek átláthatóvá kell válniuk, ebben egyetértettek a tagállamok képviselői az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén – közölte Juhász Hajnalka pénteki sajtótájékoztatóján.
A KDNP-s országgyűlési képviselő elmondta: a közgyűlés szerdai ülésén tárgyaltak egy jelentést, amely a civil szervezetekre vonatkozó korlátozásokat vizsgálta a tanács tagállamaiban, és a vita során hangsúlyozták a civil szervezetek fontosságát a demokratikus társadalmakban. A politikus kitért rá, hogy hazánkkal szemben egy-két kritikát megfogalmazott a jelentést jegyző szocialista képviselő.
– Ennek kapcsán elmondtuk: a tavaly elfogadott civil szervezetek átláthatóságára vonatkozó magyar törvényt a hazánkban működő 60 ezer civil szervezet közül mindössze 14 kritizálta – húzta alá Juhász Hajnalka. Hozzátette: a vita alapján elmondható, hogy a magyarországi szabályozásnál sokkal szigorúbbak is vannak.
A vitában világossá vált, hogy a legitim célban mindannyian egyetértenek, valamint abban is, hogy nagyon fontosak a civil szervezetek, amelyeknek egy demokratikus társadalomban alapvető véleményformáló feladatuk van.
– Ehhez azonban nélkülözhetetlen, hogy a külföldi támogatások esetében látni lehessen, mely civil szervezetek kapnak külföldről évente több mint 7,2 millió forintos támogatást – mutatott rá a képviselő. Szavai szerint különösen indokolt az átláthatóság amiatt, mert a Soros-hálózathoz tartozó szervezetek a külföldi támogatásaikból a bevándorlást segítik.