Elkezdődött a szokásos téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, az akciót Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár rendelte el a napokban. A szezonális ellenőrzéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával országszerte a megyei kormányhivatalok szakemberei végzik az év végéig. Céljuk, hogy biztonságos élelmiszerek kerüljenek az üzletek polcaira az ünnepek alatt is.
A kiemelt termékekről a szakemberek a gasztronómiai hagyományok alapján döntöttek. Így most az eddigieknél is jobban figyelnek a friss húsokra, a halakra és haltermékekre, a pácolt, füstölt, nyers vagy főtt húskészítményekre, a virslifélékre, az édesipari termékekre, a szezonális zöldségekre és gyümölcsökre, valamint a borokra és a pezsgőkre. A szakemberek a teljes élelmiszerláncot vizsgálják, beleértve az élelmiszer-előállító és -forgalmazó üzemeket, boltokat, a karácsonyi ünnepi vásárokat és rendezvényeket is.
A Nébih közleményében azt írta, hogy fontosnak tartja a fogyasztók és a vállalkozók folyamatos tájékoztatását. Lényeges, hogy a nagyobb forgalom mellett is betartsák a szabályokat, helyesen tárolják az élelmiszereket, sértetlen legyen azok csomagolása, és dokumentált a származásuk. A hatóság szerint ilyenkor a vásárlóknak is jobban kell figyelniük, hogy a nagyobb kínálatból a legmegfelelőbb élelmiszereket válasszák. A kiemelt ellenőrzés december végéig tart, s valamennyi, az ünnepekhez kötődő népszerű terméket érinti. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tavaly 531 kiemelt ellenőrzést végzett, 36 százalékkal többet az előző évinél, a kiszabott bírságok összege 392 millió forintra nőtt és 1460 tonna terméket semmisítettek meg. Idén eddig 516 kiemelt ellenőrzés volt, 526 tonna terméket semmisítettek meg, a kiszabott bírságok összege pedig 275 millió forint volt.