A tapasztalatok szerint hiába történt menzareform, azért, hogy minél egészségesebbek legyenek az ételek, és hiába az előírás, amely szerint a csipszadó hatálya alá eső termékek nem árusíthatók az iskolabüfékben, az iskolai étel- és italautomaták, a büfék polcai tele vannak magas só- és cukortartalmú termékekkel. Augusztusban még azelőtt küldött körlevelet az iskoláknak az Emberi Erőforrások Minisztériuma, mielőtt a tankerületek, és az igazgatók megállapodnak volna a büfék üzemeltetőivel. Arra hívták fel a figyelmet, hogy a szerződésben pontosan szabályozzák, milyen termékek árusíthatók, és melyek tiltottak az iskolai büfékben.
Ezúttal az Egyszülős Alapítvány és a TÉT (Táplálkozás, Életmód és Testmozgás) Platform állapodott meg arról, hogy a hazai egészségközpontú szemlélet formálását célzó közös programsorozatot indítanak. – Táplálkozási szokásaik kialakításakor a gyerekek főként a családi példát követik, ezért a szülőkön van a legnagyobb felelősség, hogy megtanítsák nekik, milyen változatosan lehet egészségesen étkezni – jelentette ki Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elnöke. Németh Kristóf színművész, a Fórum Színház igazgatója, egyedülálló édesapa lesz a kampány arca, aki elmondta, Gumicukor helyett szőlőt szlogennel kopogtatnak be az iskolákba. Leginkább a szülőket szeretnék megtanítani arra, hogy egészséges ételeket tegyenek gyermekeik uzsonnásdobozába.
Statisztikák szerint a magyar lakosság egészségi állapota rosszabb, mint ami az ország fejlettsége alapján elvárható lenne, ehhez hozzájárul egyebek között a helytelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód, a túlzott alkoholfogyasztás, a dohányzás és általában az egészségtudatosság alacsony szintje. A helyes táplálkozási szokások és az egészséges életmód kialakításának legfontosabb időszaka a gyerekkor – hangsúlyozta Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform szakmai vezetője. A két szervezet együttműködése kiterjed közös szakmai anyagok összeállítására, oktatások, bemutatók, nyílt napok szervezésére, közös kampányok megvalósítására. Szeptembertől levélben is megkeresik az iskolákat.