Több mint hatvan kérdésben hozhat döntést szerdán a Fővárosi Közgyűlés.
Egyebek mellett Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Önkormányzat szervezeti és működési szabályzatának (szmsz) kiegészítését kezdeményezi a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) létrehozása miatt. Az szmsz kiegészülne azzal, hogy az FKT döntéseit követően kizárólag a főpolgármester előterjesztése alapján dönthet a Fővárosi Közgyűlés. Az FKT – az október 17-i kormányhatározat szerint – többek között a budapesti fejlesztéspolitikával, valamint a kiemelt budapesti közösségi fejlesztésekkel kapcsolatban javaslattevő, kezdeményező, döntés-előkészítő, koordináló feladatokat lát el. Az FKT ülésein a fővárosi önkormányzati oldal tagjaként a főpolgármester személyesen vesz részt és nem helyettesíthető.
A városvezetés javaslatára kiterjeszthetik a helyi iparűzési adó alóli mentességgel érintett vállalkozások körét; a mentességnek az éves adóalap által meghatározott határát az eddigi egymillióról 1,5 millió forintra emelnék. A háziorvos-, a védőnő-vállalkozások adómentessége nem változik. A javaslathoz mellékelt hatásvizsgálat szerint a fizetési kötelezettség alól a jelenlegi mintegy 27 400 adózó helyett várhatóan több mint 46 ezer mentesül, ugyanakkor a fővárosban hozzávetőlegesen 300 millió forint kiesést generál, mely a fővárosi önkormányzat költségvetésé-ben mintegy 160 millió forintot jelent. A módosított rendelet 2019. január elsejével lépne hatályba.

Visszafognák a száguldozó autósokat a fővárosban Fotó: MTI/Marjai János
Új, állandó közlekedésbiztonsági kamerák létesítését kezdeményezik a gyorshajtások miatt a III. kerületben a Szentendrei úton és a XIII. kerületben. Az előterjesztésben szereplő két kerület önkormányzatának kezdeményezésével, együttes fellépésével egyetért az Országos Rendőr-főkapitányság és a Fővárosi Önkormányzat. A három ellenőrzési pont kiépítése hozzávetőleg bruttó 400 millió forintba kerülhet.
Közterületek elnevezéséről is dönthetnek a képviselők az I., a III., a XI., a XVI. és a XXIII. kerületben.
Többek között Makovecz Imre Ybl Miklós-díjas építész, a magyar organikus építészet megteremtőjének nevét veheti fel a III. kerületi Kecske utca egyik szakasza.