Juhász Péter szerint vállalhatatlan, amit az LMP csinált, véleménye szerint az a belső feszültségekből is látszik, hogy sokaknak nem tetszett. Egyebek mellett erről is beszélt a Magyar Narancsnak adott interjúban a parlamenti küszöböt elérni nem tudó törpepárt, az Együtt elnöke, amelyben azt is elárulta, hogy bár örül, amiért Szél Bernadett most nyitni akar feléjük, „de ez eső után köpönyeg”. Úgy értékelt: az LMP bukott párt, Szél Bernadett pedig bukott politikus.
Az interjúban Juhász Péter arról is beszélt, hogy eddig 126 millió forint gyűlt össze, így még 25 millió forintot kell összekéregetniük. A baloldali liberális politikus szerint a hiányzó összeg óriási teher az elnökségi tagoknak, Juhász Péternek azonban saját bevallása alapján még ötmillió forintja sincs.
Megtudtuk azt is, hogy nagyon sokan azért adnak pénzt nekik, mert azt szeretnék, hogy folytassák a politikát, bár az országgyűlési választáson elért 0,77 százalék ezt nem támasztja alá. Úgy fogalmazott: bár a választáson megbuktak, de végig helyes döntéseket hoztak, és ők voltak az egyetlenek, akik legalább morálisan nyertek. Juhász Péter elmondta azt is, hogy most minden tag a pénzgyűjtésre koncentrál, így közel ötszáz ember szorgoskodik segíteni a „koldulásban”.
A szélsőliberális hetilapban megjelent interjúban Juhász Péter azt is közölte, hogy egyesületi formában akarja majd legyőzni a Fideszt, és nem javasolja, hogy megtartsák a pártot, hiszen az Együttnek rengeteg adóssága halmozódott fel.