Megszűnt a választáson csúfos vereséget szenvedő, alig egyszázalékos támogatottságot szerző Együtt – így döntött a hétvégén a párt küldöttgyűlése.
„Ez nem jelenti azt, hogy a közösség valamilyen formában ne maradna együtt. Kialakult egy olyan értékközösség, amely úgy tűnik, nem kívánja feladni azt a hitet, elvet, szándékot, akaratot, amit az elmúlt években magáénak tudott” – mondta Juhász Péter, a megszűnő párt elnöke.

Fotó: MTI/Mohai Balázs
Az Együtt első vezetője Bajnai Gordon exminiszterelnök volt, ám a párt már annak ellenére leszerepelt a 2014-es országgyűlési választáson, hogy a Soros Györgyhöz köthető Center for American Progressen keresztül több száz millió forint támogatást élvezett. Bajnai abba is hagyta a politizálást.
Ettől kezdve az Együtt megállíthatatlanul elindult lefelé a lejtőn, a párt ettől kezdve csak botrányokkal, provokációkkal tudta felhívni magára a figyelmet, ezek közé tartozott a tavaly március 15-i állami ünnepség szétfütyülése. Maga Juhász tovább erodálta az Együttet azzal, hogy a tagságtól kunyerált pénzt magának, pártjának pedig azzal adta meg a kegyelemdöfést, amikor kiderült, hogy súlyosan bántalmazta volt élettársát.