A politikus kiemelte: a tél közeledtével különösen nehéz helyzetbe kerülnek az utcán életvitelszerűen élők, így ez a javaslat az ő érdekeiket szolgálja. Emellett a társadalom igényére is megoldást nyújt, hiszen ezáltal rendeltetésszerűen tudják használni a közterületeket.
Hozzátette: a kormány ebben az évben is 9,1 milliárd forintot fordít a hajléktalanellátás biztosítására, emellett további háromszáz millió forint áll rendelkezésre a nyitvatartások meghosszabbítására. Ennek köszönhetően a hajléktalanok a nap 24 órájában igénybe tudják venni a nappali melegedők és az éjszakai szállások szolgáltatásait.
Juhász Hajnalka szerint hosszú távon nem lehet életcél, hogy valaki hajléktalan.
Kiemelte: minden évben emberek fagynak meg az utcán, ennek pedig nem szabadna bekövetkeznie. Mint mondta, jelenleg 19 000 hely áll rendelkezésre az átmeneti szállásokon, tehát jelenleg több férőhely van, mint hajléktalan.
A politikus szerint az a cél, hogy a hajléktalanok emberhez méltó ellátásban részesüljenek, hogy aztán idővel vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba.
A teljes beszélgetést IDE kattintva tekinthetik meg!