A képviselőjelölt ellen beadvány érkezett a választási bizottsághoz, amely azt kifogásolta, hogy az MSZP-Párbeszéd által támogatott Magyar György sem a plakátjain, sem a szórólapjain nem tünteti fel, hogy milyen jelölőszervezet jelöltje, milyen párt áll mögötte, ezzel pedig megtéveszti a választópolgárokat.
A választási bizottság indoklása szerint ez a megtévesztés sérti a választás tisztaságának alapelvét, az esélyegyenlőséget a jelöltek és a jelölő szervezetek között, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelveit (a Ve. 2. § a), c), és e) pontjaiban megfogalmazottakat). Eszerint Magyar György (MSZP-Párbeszéd) azt a látszatot kelti, mintha független jelölt lenne, a szórólapjain is ezt hangsúlyozza, holott ez nem igaz. (A beadványt benyújtó azt is kifogásolta, hogy a Magyar György a plakátjait közvetlenül az LMP plakátjai mellé helyezte ki, ám a két plakát forma-és színvilága hasonló, ezért azt a látszatot keltheti, hogy Magyar György az LMP jelöltje is.)
A bejelentő újságokat, plakátok, meghívók, molinók fényképeit csatolta bizonyítékként. A választási bizottság megállapította: a szóban forgó plakátok Magyar György megbízásából készültek, és nem tartalmazzák az MSZP-Párbeszéd megjelölését, ehelyett az szerepel rajtuk, hogy Magyar György az ellenzéki pártok és független jelölő szervezetek jelöltje, azonban nem sorolták fel ezeket a támogató pártokat és civil szervezeteket. A választási bizottság elsőfokú határozata ellen három napon belül lehet fellebbezést benyújtani a Nemzeti Választási Bizottsághoz – írja a sonline.hu, amelynek kommentárral ellátott teljes cikkét IDE kattintva olvashatják.