Tüntetnek a mentősök szalagcímmel közölt tegnap írást a Népszava arról, hogy a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) és a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete (RKDSZ) május végére tüntetést szervez az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Markó utcai központja elé, mert jövő januártól „csak” tízszázalékos extra béremelést kapnak.
A cikk szerint „a mentők kormány által tárgyalt életpályamodelljében már 2017-re hatvanszázalékos béremelés szerepelt”. A MOMSZ elnökétől azt kérdeztük, ismeri-e ezt a dokumentumot, ugyanis tudtunkkal a kormány nem tárgyalt a még a mentő-életpályamodellt. Kusper Zsolt azt mondta: ő is csak egy újságírótól kapta meg a dokumentumot, amelynek azonban eltávolították a fedlapját. Eszerint nem tudható, hogy az valóban a kormány előterjesztése-e. Az elnök szerint igazukat azonban az is bizonyítja, hogy az OMSZ főigazgatója, Csató Gábor több vidéki mentőgyűlésen is bejelentette ezt a béremelést. Erről hangfelvételük is van – mondta, amit a rendelkezésünkre is bocsátott.
Csakhogy a székesfehérvári roadshow-n készült hangfelvétel tanúsága szerint a főigazgató nem tett ilyen bejelentést. A „hatvan százalék” is csak abban a kontextusban hangzott el, hogy „az elmúlt két évben az OMSZ teljes bértömege bruttó 67 százalékkal emelkedett meg”. Csató Gábor megkeresésünkre azt mondta: lehet azon vitatkozni, hogy a négy évre meghirdetett, jelentős általános egészségügyi béremelésen felül juttatott tízszázalékos mentőbéremelés sok-e vagy kevés. Ha azonban a mentőszolgálatnál dolgozók nem akarják elveszíteni a többi egészségügyi dolgozó és a társadalom szimpátiáját és megbecsülését, reálisan kell értékelniük a helyzetüket és a lehetőségeiket.
Hozzátette: a hivatkozott életpályamodell egy, az előző menedzsment idején készült háttéranyag, amit nem tárgyalt meg a kormány, arra hivatkozni tehát értelmetlen. Ugyanígy utcára menni is az, akkor, amikor folyamatosan pozitív irányba változnak a dolgok a szervezetnél. Főként egy olyan szövetség hívására, amelynek jelenlegi, jogász végzettségű elnöke hozott már nagyon nehéz helyzetbe mentődolgozókat – tette hozzá a főigazgató. Mint Csató Gábor elmondta, Kusper Zsolt kezdeményezésére perelték be az OMSZ-t mentődolgozók kockázati pótlékot követelve.
Első fokon meg is nyerték a pert, és megkapták az átlagosan másfél millió forintot, amit azonban most, évek után vissza kell fizetniük, miután a Kúria jogerősen megalapozatlannak minősítette a követelésüket.