Az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) csütörtökön átadott, majd nyilvánosságra hozott észrevételével sem támasztotta alá a Jobbik, hogy nem fogadott el tiltott vagyoni hozzájárulást – írta szombati közleményében a számvevőszék. Mint a dokumentumban fogalmaztak, a párt nem tudta a törvényben is rögzített értékeléssel, dokumentumokkal cáfolni az ÁSZ bizonyítékokon alapuló megállapításait. Hangsúlyozták, hogy a Jobbik az észrevételezés időszakában, december 6. és 21. között átadhatta volna a gazdálkodást érintő dokumentumokat, a program szerinti ellenőrzést a párt közreműködési kötelezettségének elmulasztása akadályozta meg.
A közlemény emlékeztet: az ÁSZ október 3-án jelentette be, hogy a Jobbik többszöri értesítés és helyszíni adatkérés ellenére sem tett eleget a törvény szerinti adatszolgáltatási kötelezettségének. A számvevőszék csak ezután fordult az ügyészséghez, amely a jelzés alapján indított nyomozást 2018. március 6-ig meghosszabbította. A Jobbik parlamenti frakcióvezetője, valamint gazdasági igazgatója az ügyészségnek küldött számvevőszéki jelzést követően október 3-án, majd október 9-én is a törvények megkerülésével, az adatszolgáltatási határidő letelte után próbált iratokat átadni – írta az ÁSZ.

Hiteles, egzakt válaszok és elszámolás helyett tüntetést tartottak – mintegy ezerötszáz résztvevővel
Ismert: a számvevőszék korábbi közlése szerint hatósági jelzést kapott a Jobbik 2017. első félévi plakátszerződéseiről a gazdasági társaságok hirdetési listaáraitól jelentősen elmaradó egységárak miatt. Az ÁSZ december 6-án elküldte jelentéstervezetét a Jobbiknak, és közölte: a hatósági kockázatjelzésben rögzített politikai hirdetések kihelyezéséről szóló szerződések alapján a párt 331 660 000 forint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el jogi személyektől.
Ez a párttörvény 2014. január 1-jétől hatályos rendelkezései alapján tiltott, nem pénzbeli hozzájárulásnak minősül. A Jobbik pénteki közleményében azt állította, hogy a dokumentumok átadásának lehetőségét eddig az ÁSZ tagadta meg tőlük. A párt egyúttal felszólította a számvevőszéket, hogy hozza nyilvánosságra a jelentéstervezetben megfogalmazott rágalmak „állítólagos bizonyítékait”.
Emlékezetes, hogy a Jobbikot 2010-es Országgyűlésbe kerülése óta többször is ellenőrizte az ÁSZ, amely évről évre megannyi szabálytalanságot állapított meg. Már a kezdetekkor gond volt a párt kampányelszámolásával, de a számvevőszék szerint a Jobbik 2013-as beszámolója, illetve 2014-es pénzügyi kimutatása sem felelt meg a törvényi előírásoknak. A párt 2013-ban és 2014-ben nem a gazdasági események tényleges tartalmának megfelelően számolta el a kiadásait. A számvevőszék azt is feltárta, hogy a Jobbik 2013-as és 2014-es könyvvezetése és gazdálkodása sem felelt meg a jogi előírásoknak.