A Jobbik gazdasági holdudvarát nagy erőkkel építő Forrai Richárd gyermekkori barátja, Debreczeni Zoltán is fontos szerepet tölt be az ellenzéki párt körül felrajzolható céghálóban. Az ellenzéki párt által kapott állami támogatások – sok száz millió forint – hatalmas része is ehhez a jól behatárolható körhöz áramlik. Debreczeni – aki maga is a Jobbik tanácsadója – a közelmúltban ügyvezetője lett annak a Global Homes Group Kft.-nek, amelyet két izraeli üzletember, Eyal Zion Patel és Yosef Peleg irányított.

A radikális párt holdudvarát építő Forrai Richárd (képünkön) gyermekkori barátja Debreczeni Zoltán
A történteket színesíti, hogy Patelt 2016 áprilisában öt évre eltiltották a cégvezetéstől. A vállalkozó több budapesti ingatlanfejlesztő céget hagyott hátra, többségük felszámolás vagy kényszertörlés alatt áll. Patel és Peleg a cégadatok alapján jelenleg is a Global tagja.
Debreczeni felbukkanása a Global Homes Groupban azért is pikáns, mert a Jobbik az elmúlt években számos alkalommal hevesen bírálta a magyarországi – ahogy ők fogalmaztak – izraeli térhódítást, külön kitérve a különböző ingatlanfejlesztésekre.

Forrai Richárd a sajtó előtt is magyarázkodott
A Global tulajdonosi körében korábban felbukkant egy Panda Investments nevű offshore vállalkozás is. Az adóparadicsomban bejegyzett társaság kézbesítési megbízottja pedig a D-D Consulting Kft. volt. Bizonyára csupán a véletlen műve, hogy a D-D-ben különböző időszakban ugyan, de Forrai Richárd, Debreczeni Zoltán és felesége, Debreczeniné is tulajdonrésszel bírt. A jelenlegi cégadatok szerint már csupán Debreczeni Zoltán a vállalkozás tagja.
A Jobbik holdudvarában felbukkanó offshore cégről, a Panda Investments Ltd.-ről először a TV2 számolt be. Ezt követően pénteken a fideszes Halász János sajtótájékoztatón tette szóvá a furcsa ügyleteket. A Fidesz-frakció szóvivője közölte: úgy tűnik, a Jobbik vezetése „offshore cégekben is érdekelt üzletemberekre” bízza a párt vagyonát. A Fidesz ezért magyarázatot vár arra, hogy milyen szerepet játszik ebben az ügyben Vona Gábor, a Jobbik elnöke és a feltételezett üzlettársak.
A Jobbik közleményében reagált. A dokumentum szerint a D-D Consulting Kft.-vel nem állt és nem áll szerződéses viszonyban a párt. Forrai Richárd ugyancsak közleményben reagált. Mint közölte, az említett könyvelőcég – a D-D – tulajdoni hányadát 2011-ben értékesítette, és abban az időszakban sem ennek a társaságnak, sem más érdekeltségeinek nem volt kapcsolata offshore cégekkel.
A harmadik szereplő, Debreczeni Zoltán szintén közleményt adott ki. Hangsúlyozta: cégei törvényesen működő és adózó vállalkozások, amelyeknek nincs köze semmilyen offshore céghez. Leszögezte, könyvelőirodája „kizárólag kézbesítési megbízotti szerepet töltött be az említett vállalkozásnál, és semmilyen egyéb tisztség nem kapcsolódik” hozzá.
Rendszámbiznisz
Debreczeni Zoltánnak és Forrai Richárdnak több közös gazdasági társasága volt már. Az egyikkel például szlovák rendszámokat intéztek olyanoknak, akik nem akarták Magyarországon befizetni az adót. A két férfi kapcsolatát jól jelzi, hogy Forrai az első cégét Debreczeni szüleinek házába jegyezte be.